Közösségi oldalak

Sport

Nagyszénás és a Jamina vendégként aratott győzelmet – Megyei foci eredmények

Három egyoldalú és két nem teljesen egyértelmű mérkőzést tartogatott a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság harmadik fordulója. A tavalyi dobogósok kivétel nélkül otthon tartották a három pontot, míg a Nagyszénás és a Jamina vendégként aratott fölényes győzelmet.

Szarvason ellentétes félidőket láthatott a publikum, végül azonban a hazaiak kiküzdötték a sikert a meccs második felére magára találó Gyomaendrőd ellen. Dévaványán akciódús játékrészeket hozott a szénásiak vendégjátéka, és mivel a kapu előtt ők voltak határozottabbak, jutalmul mindhárom pontot bezsebelték. A Kondoros és a Jamina már szünetig lezárta az érdemi dolgokat, Orosházán pedig éppen szünet után nyílott nagyon tágra az olló.

B.M.

Megyei I. osztály, 3. forduló

Szarvasi FC–Gyomaendrődi FC 2–1 (2–1)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Laurentiu Olariu (román).
Szarvas: Somogyi – Molnár Ö. (Magyar), Pilán R., Pilán M., Bódai, Zima (Steinmacher), Furár, Kerekes (Barna), Kriska, Sindel (Bojtos), Kasik Á. Edző: Bakró Géza.
Gyomaendrőd: Selmeczi-Tóth – Csipai, Kasik M., Závoda, Varga I., Forgács (Hunya), Ilyés (Valach), Cservenák (Lénárt), Csikós (Szilágyi P.), Werle, Fehér. Edző: Kéri Roland.
Gólszerző: Sindel (17.), Furár (28.), ill. Fehér (21.).

Bakró Géza Attila: – Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink arra, hogy korán eldöntsük a mérkőzést, és a második játékrészben már felszabadultan, örömfocit játszva lépjünk pályára. Sajnos nem éltünk a helyzeteinkkel, a lelkesen és kifejezetten jól játszó Gyomaendrőd pedig izgalmassá tette a második félidőt. A lényeg, hogy behúztuk a meccset, és otthon tartottuk a három pontot.

Karászi László megbízott edző: – Kiegyenlített mérkőzésen, a helyzeteit jobban kihasználó fél nyert, bár nagyon közel jártunk a pontszerzéshez. Gratulálok a játékosainknak!


Orosházi MTK-ULE–Mezőberényi LE 11–0 (3–0)
Orosháza, 300 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Orosháza: Marunák – Harangozó (Dénes), Darida, Kasuba, Ondrejó, Márk (Bónus), Füredi (Szlovák), Tompa (Kiss T.), Vólent, Miszlai, Bánki-Horváth P. (Fehér). Edző: Bodzás Ádám, Futó Zsombor.
Mezőberény: Rau Zs. – Lakatos G., Olej, Rau M., Burai, Szabó Zs., Puskás, Malét, Pethő (Labancz), Makai, Foltin. Edző: Adamik Dávid.
Gólszerző: Vólent (8. – 11-esből, 50., 62., 79.), Miszlai (18., 58., 75.), Harangozó (38.), Fehér (61.), Ondrejó (78.), Bónus (84.).

Bodzás Ádám: – A mai napon végre az elejétől a végéig éles volt a csapat, ennyi a lényeg. Minden elismerés megilleti a Mezőberényt, hogy más csapatokkal ellentétben – a kényelmes, alsóbb osztályú szereplés helyett – bevállalták a megye-egyet, és ezzel annak a kockázatát is, hogy akár ilyen arányú vereséget szenvednek. Kitartást kívánunk nekik a megkezdett úthoz!

Adamik Dávid: – Sajnos sem a sorsolás, sem a sok sérülés nem kedvezett nekünk a szezon elején, de bízunk benne, hogy hamarosan rendeződnek a dolgaink! Gratulálok a szimpatikus hazaiaknak és sok sikert nekik a bajnokságban!


Dévaványai SE–Nagyszénás SE 1–4 (0–3)
Dévaványa, 120 néző. Vezette: Tóth Imre.
Dévaványa: Dobozi – Kárpáti (Kun), Séllei, Szántó, Marton, Ignácz (Ungi), Juhász P. (Bakó), Horváth B., Szabó E., Papp Zs., Katona (Kovács N.). Edző: Bereczki Árpád.
Nagyszénás: Lévai – Kukovecz, Nagy M., Papp M., Libor (Varga B.), Simon, Kovács L. (Ordó), Kálmán (Kiss Z.), Bány B. (Tari), Nagy Sz., Somogyvári (Maczik Dániel). Edző: Bány Tamás.
Gólszerző: Bakó (70.), ill. Somogyvári (12.), Simon (15., 58.), Bány B. (45+1.).

Bereczki Árpád: – Megérdemelt a szénási győzelem!

Bány Tamás: – Egész héten azt beszéltük, hogy mennyire fontos számunkra ez a mérkőzés. Hál’Istennek sikerült! Nem dőlhetünk hátra, mert rangadó jön, de egy pici önbizalom remélem helyreránt minket!


Kondorosi TE–Békési FC 4–0 (3–0)
Kondoros, 190 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Kondoros: Gritta – Mile, Rafaj M., Kintner (Szász Al.), Rafaj P., Rafaj R. (Rotár), Czvalinga Á., Csábi (Paluska), Czvalinga M., Vízkeleti, Kepenyes (Buzás). Edző: Janis János.
Békés: Takács – Nagy P., Mihalik (Reisz), Laukó, Marik, Lipcsei, Nagy J., Római J. (Csikós), Gellért (Kocsor), Csaplár (Fehér), Rózsavölgyi. Edző: Kardos Imre.
Gólszerző: Rafaj R. (3., 65. – mindkettőt 11-esből), Rafaj P. (33.), Rafaj M. (39.).

Janis János: – Szebbnél szebb támadásokat vezettünk, ezekből négyet gólra is váltottunk. A helyzetkihasználásunk kicsit döcög még, de hétről hétre jobbak leszünk, mert a fiúk jó munkát végeznek az edzéseken. Gratulálok a csapatnak, jó játékvezetés!

Kardos Imre: – A játék minden elemében felülmúlt bennünket a hazai csapat, a győzelme teljesen megérdemelt! Nagyon tompán futballoztunk, nem is lehetett más eredmény. Ennél sokkal több kell a továbbiakban.


Szeghalmi FC–Jamina SE 0–5 (0–4)
Szeghalom, 80 néző. Vezette: Bálint Attila.
Szeghalom: Resetár (Koncz) – Vincze L., Mészáros Márk, Csikós, Bakk, Hajdú, Hoffmann (Sós), Barna (Jambricska), Kasza (Forrás), Huszár, Mező. Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Jamina: Búr – Raducu, Berki O. (Osztódi Martin), Kerekes, Csatlós, Német G., Szilágyi (Berki L.), Szeles (Stumpf), Kiss A., Nagy Z. (Horváth L.), Mazán B. (Varga P.). Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Szilágyi (24., 31.), Raducu (29.), Német G. (42.), Kiss A. (53.).

Kardos Ferenc Gergő: – Megérdemelt vendégsiker született!

Mazán Zoltán: – Végig nagyon jó iramban és felfogásban játszottunk, ennek meg is lett az eredménye. Fegyelmezettek voltunk és jó százalékban használtuk ki a lehetőségeinket, így megérdemelt győzelmet arattunk a sportszerű házigazdák ellen.

Megyei II. osztály, 4. forduló

Nem szűkölködött gólokban a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 4. fordulója. A játéknap 6 szombati találkozóján 42 találat született összesen, két helyszínen is extrém eredményt hozva. Valamivel az átlag alatt maradt a dobozi rangadó, ahol a két hibátlan együttes párharcából az Elek került ki győztesen. Kiemelt meccset nyert a komlósi együttes vendégként, amely Újkígyóson gazdagodott 3 ponttal.

Dobozon a mérkőzés utolsó negyedéig nyitott volt a rangadó. A vendég határvárosiaknál a csereemberek hoztak új színt, akik három gólt is összehoztak a hajrában, ezzel immár egyedüli pontveszteség nélkül álló együttesként vezeti a mezőnyt az Elek. A másik kiemelt meccset Újkígyóson játszották, ahol a hazaiak szereztek vezetést, ám a Tótkomlós nem csak egyenlített, de a végjátékban fordított is. Békésszentandráson egyszerre két gárda iratkozott be a bajnokságba, méghozzá egy nem éppen szokványos, tízgólos döntetlennel. A lőkösiekhez hasonlóan a hosszabbításban mentettek pontot az újonc vésztőiek is a Mezőmegyer elleni hazai találkozón.

B.M.

Battonyai TK–Csabacsűdi GYLSE 0–8 (0–4)
Battonya, 50 néző. Vezette: Láza András.
Battonya: Sztanovcsák – Varga N. (Mákos), Podina (Dusik), Horváth M., Barta-Vámos, Liszkai P., Onódi, Farkas M., Kovács Z., Rafael K., Farkas K. Edző: Varga Péter.
Csabacsűd: Kugyela – Sovány, Borgulya, Pecznik, Kun (Beregszászi), Endrefalvi E., Kiss G., Király (Varga E.), Szécsi, Seres, Moleri (Hraskó). Játékos-edző: Bozsó László.
Gólszerző: Endrefalvi E. (5., 76.), Seres (8.), Kun (13., 20.), Király (55.), Borgulya (72.), Beregszászi (86.).

Varga Péter: – Bármilyen hihetetlen a mai mérkőzésen volt a legtöbb lehetőségünk a gólszerzésre…

Bozsó László: – Győztünk, de ennél is fontosabb, hogy a játékosaink épségben elhagyták a „küzdőteret”! Ha jobban koncentrálunk a befejezéseknél, akár ennél is nagyobb arányú győzelemmel köszönthettük volna elnökünket és játékosunkat Viktor napja alkalmából.


Dobozi SE–Eleki USE 1–4 (1–1)
Doboz, 200 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Doboz: Démusz – Szabó B., Ruzsa, Szilágyi L., Huszár, Nagy B. (Rácz Gy.), Szabó R. (Békési), Lukucz (Patkás), Geiger (Sztojka N.), Komlósi, Szigeti. Edző: Sajben Gábor.
Elek: Braun – Tamás, Oláh A., Nagy S., Puporka (Dehelán), Kurta B., Kollát (Sipos), Kovács Gy. (Szekeres), Repisky, Oszlács, Kasznár (Jepure). Edző: Nagy Gergely.
Gólszerző: Lukucz (22.), ill. Kovács Gy. (17.), Dehelán (68.), Jepure (84., 92.).

Sajben Gábor: – Sokáig döntetlen szagú meccsen, egy szép eleki gól döntött a mi meccslabdánk helyett. Jelenleg az osztály legjobb csapata összességében megérdemelten vert meg minket, de messze még a bajnokság vége, nem adjuk fel.

Nagy Gergely: – Küzdelmes mérkőzés volt ez, egy nagyon értékes győzelemmel. Gratulálok az egész csapatnak, a mérkőzés képe alapján úgy érzem megérdemeltük! A cseréink remekül szálltak be és nagyot lendítettek a játékunkon. Köszönjük a hazai csapatnak, hogy korábban kezdhettünk!


Sarkadi KLE–Kaszaper SE 5–1 (2–0)
Sarkad, 60 néző. Vezette: Telek András.
Sarkad: Gyebnár – Csonka, Szalazsán A., Seprenyi, Patkás S. (Szabó Mó.), Hrabovszki (Horváth Z.), Patkás D. (Szabó Mi.), Tóth I. (Zsoldos), Jánki I., Kiss T., Mezei (Balogh Zs.). Edző: Szűcs Egon.
Kaszaper: Valuk – Janicsek, Bok (Szemenyei), Papp T. (Kovács I.), Szabó T. (Rácz B.), Barkász, Vincze, Kuli (Kasza), Tobak, Gulácsi, Toll (Péli M.). Edző: Kvasznovszky József.
Gólszerző: Mezei (7.), Patkás S. (24.), Kiss T. (48.), Csonka (75.), Szabó Mó. (4.), ill. Vincze (54.).

Szűcs Egon: – Ma a csapat megmutatta, hogy többre hivatott, mint az elmúlt két hétben. Megérdemelt győzelmet arattunk, büszke vagyok a srácokra! Jó játékvezetés.

Kvasznovszky József: – Enerváltan, gyengén játszottunk, a Sarkad megérdemelten nyert. Jó játékvezetés.


Vésztői TK–Mezőmegyer SE 2–2 (0–1)
Vésztő, 100 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Vésztő: Kozma – Tóth I., Szabó D., Szabó R., Kurucz, Szőke (Nikula), Fazekas, Pákozdi, Kopács (Pálfi), Pap Sz., Horváth R. Edző: Kuti István, Rábai Mihály.
Mezőmegyer: Antal – Kecskeméti, Séllei (Nagy B.), Csumpilla, Takács Ákos, Szabó S., Németh R., Popucza, Takács Ádám, Lehoczki, Lipták-Pikó. Edző: Lőrinci Attila.
Gólszerző: Pap Sz. (76.), Pálfi (94.), ill. Takács Ákos (22.), Lehoczki (66.). Kiállítva: Szabó R. (60. – második sárga lap).

Kuti István: – Gratulálok a csapatnak, nem adta fel a lefújásig, ennek meg is lett a jutalma! Igaz a játékunk kapkodó volt többségében, de erőnlétben még a jogtalan kiállítás után is sikerült a vendégek fölé nőnünk. Hazai pályán nehéz és idegszál hasogató volt végig hatalmas „ellenszélben” játszatni. A pontszerzést játékosunk édesanyja emlékére ajánljuk, őszinte részvétünk a gyászoló családnak!

Nagy Balázs megbízott edző: – Jó felfogásban, megfelelő koncentrációval kezdtük a mérkőzést, aminek meg is lett az eredménye. A biztos vezetés után az emberelőny minket zavart meg és magunkra húztuk az ellenfelet. A találkozó lezárása helyett az utolsó utáni percben egy szerencsés találattal sikerült egy pontot otthon tartania a hazai csapatnak. Amíg nem tudunk gólokat szerezni, addig nehéz lesz meccseket nyerni.


Újkígyós FC–Tótkomlósi TC 1–2 (0–0)
Újkígyós, 100 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Újkígyós: Borbély – Horváth M. (Moldován), Leszkó, Bencsik, Nagy L., Vágási, Szaszák (Kardos), Zsilák, Balog K. (Csiernyik M.), Gedó G., Ökrös (Budás). Edző: Bereczki Zsolt.
Tótkomlós: Varga Pa. – Albert (Bogár), Jámbor J., Keszeli, Szabó S. (Zsoldi), Varga T., Deli, Czene (Zsilák), Szabó Zs. (Koleszár), Varga G. (Jámbor G.), Ilyés. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Csiernyik M. (55.), ill. Ilyés (60.), Zsilák (89.).

Bereczki Zsolt: – Már az elejétől mi domináltunk, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy kikaphatunk. Ennek ellenére mégis sikerült vesztenünk. Hihetetlen!

Horváth Henrik: – Az első félidőben álmosan és nagyon körülményesen játszottunk, igaz a nagy szél sem kedvezett. A második játékrészben már a mi akaratunk érvényesült és a csapat nagyon sokat tett azért hogy megnyerjük a mérkőzést. Külön öröm, hogy a cserejátékosok ilyen pluszt adtak a játékhoz. Dicséret illeti az egész csapatot!


Békésszentandrási HMSE–Lőkösháza KSK 5–5 (2–4)
Békésszentandrás, 80 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Békésszentandrás: Tóth K. – Vecsernyés (Szél), Szabó F., Pásztor, Rohony, Szijjártó, Sándor (Tompa), Olasz, Závogyán, Tasi N. (Viszkok), Endrefalvi T. Edző: Simondán-Hankó Vilmos.
Lőkösháza: Bauer O. – Szincsák, Kócs, Lakatos E., Kolozsi, Mag Z. (Berke), Czernó, Balázs M., Barthalos, Puporka E., Kukla D. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Sándor (4.), Tasi N. (27.), Endrefalvi T. (52.), Vecsernyés (59.), Olasz (68.), ill. Czernó (14.), Barthalos (17., 22., 25. – 11-esből, 95.). Kiállítva: Puporka E. (71. – második sárga lap).

Simondán-Hankó Vilmos: – Hatalmasat küzdve, jelentős hátrányból fordítva, igazságosnak mondható döntetlen. Sok sikert a vendégeinknek!

Botás Attila: – Jól játszottak a fiúk, de idő előtt elhitték, hogy meg van a meccs! A szünetben arra figyelmeztettem a csapatot, hogy a négy-kettő veszélyes eredmény. Sajnos ez be is igazolódott, az egyenlítésért nekünk kellett óriási energiákat bele vinni a végén emberhátrányban. Örülünk annak, hogy ez sikerült, és beiratkozhattunk a bajnokságba!


Füzesgyarmati SK–Csanádapácai EFC 5–1 (3–0)
Füzesgyarmat, 80 néző. Vezette: dr. Kiss Attila.
Füzesgyarmat: Fildan – Szabó D., Vámos A. (Tóth G., Szőke), Jámbor, Gyáni (Nagy T.), Rostás, Bajnók Sz. (Boros), Magyar, Hajdu, Bajnók I., Lukács Zs. (Fábián). Játékos-edző: Boros Tibor.
Csanádapáca: Bódán – Szabó An., Drozdik (Haba), Lakatos, Szabó Al. (Schmidt), Göcző, Bozó, Csonka (Balassa), Kasza, Tofán (Ádász), Dunai (Dániel). Edző: Csende Krisztián.
Gólszerző: Bajnók Sz. (6., 38., 57., 67.), Gyáni (30.), ill. Dunai (70.).
A 10. percben Lukács Zsombor büntetőt hibázott.

Boros Tibor: – Voltak, akik saját egójukat vetkőzték le, akik nagyot harcoltak, és akik extrát nyújtottak. Ez így együtt egy sok helyzetet hozó, élvezetes meccset eredményezett. Le a kalappal mindenki előtt!

Csende Krisztián: – Teljes rövidzárlat. Gratulálok a Gyarmatnak!

Megyei III. osztály, Északi csoport, 3. forduló

Okány KSK–Kötegyáni FC 8–1 (3–1)
Okány, 50 néző. Vezette: Gombkötő László.
Okány: Rózsa – Kincses, Huszár, Bodó, Sújtó (Radovics), Kovács R., Szabó B. (Nagy B.), Szabó A., Juhász, Balogh R. (Varga E.), Kovács Gy. Edző: Varju Richárd.
Kötegyán: Mihály – Botos, Csiki K., Csiki D., Csikos, Csiki I., Kovács E., Coita, Oláh M., Széplaki, Jánki. Játékos-edző: Csiki István.
Gólszerző: Bodó (5.), Kovács Gy. (11., 58., 70.), Balogh R. (44.), Juhász (63.), Sújtó (76.), Kincses (79.), ill. Coita (9.). Kiállítva: Szabó A. (78. – második sárga lap).


Kamuti SK–Gerlai SE 1–2 (1–2)
Kamut, 50 néző. Vezette: Nagy Péter Áron.
Kamut: Viczián N. – Vizsnyai (Ondrejkovics), Szabó Gy. (Gál Z.), Hack, Szalkai, Balogh Á., Zdolik M. (Bán), Szabó I. (Knapp B.), Fulajtár, Viczián B., Krizsán (Szűcs). Edző: Gál András.
Gerla: Kapelláró – Hévizi, ifj. Kiss G., Gáspár, Kiss G., Czinkóczky (Simon), Szendrődi, Farkas M., Varga P. (Karnyánczki), Nagy Cs., Sóvári. Játékos-edző: Simon Attila.
Gólszerző: Balogh Á. (25. – 11-esből), ill. Hévizi (29.), ifj. Kiss G. (30.). Kiállítva: ifj. Kiss G. (70. – szövegért).


A Zsadányi KSE–Bucsa SE mérkőzés elmaradt

Megyei III. osztály, Déli csoport, 3. forduló

Csárdaszállási SZSK–Telekgerendási LSC 2–0 (1–0)
Csárdaszállás, 40 néző. Vezette: Dohar László.
Csárdaszállás: Melich – Martinecz, Filippovits G., Varga K., Kata P., Rávai, Szabó Á. (Kata D.), Egri (Berczi), Erdős, Dudás, Dávid (Bozsányi). Edző: Rácz Mihály.
Telekgerendás: Ondos – Kovács I., Palócz, Hudák, Danczik, Faragó (Halustyik), Szabó K., Ránkli, Susánszki, Petrovszki, El-Sayed. (Korcsok). Játékos-edző: Ágoston Gergely.
Gólszerző: Kata P. (3.), Szabó Á. (77.).


Kardos KSK–Medgyesegyháza SE 3–6 (1–3)
Kardos, 30 néző. Vezette: Rácz Aladár.
Kardos: Maginyecz – Jurák, Nagy I., Tusjak, Menárik, Füri, Oláh A., Fejes, Bagi, Hódi, Komáromi. Játékos-edző: Jurák György.
Medgyesegyháza: Balázs – Héder, István (Tassi L.), Uhrin, Csányi (Megyeri), Gombos, Szikszai, Szigetvári, Tóth L., Bozsár, Veder. Edző: Árdeleán Demeter.
Gólszerző: Fejes (21., 89.), Bagi (79.), ill. Bozsár (2., 16.), Uhrin (43.), Veder (47.), Tassi L. (67.), Megyeri (75.).


Kunágotai TE–Mezőmegyer SE II. 2–4 (1–1)
Kunágota, 70 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Kunágota: Szemők – Kiss Cs., Szabó R., Sóstai, Kovács A., Balog A., Sárvári M., Mészár, Jegyinák (Borbély), Lakatos, Mittnacht. Edző: Multyán Lajos Attila.
Mezőmegyer II.: Szalkai – Kohut (Nagy G.), Egeresi (Kolláth), Mucsi (Megyeri), Hajdú, Sárvári, Fabulya, Fekete G., Németh M., Csontos (Andó), Tóth M. (Jova). Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Gólszerző: Kovács A. (11.), Mészár (64.), ill. Mittnacht (27. – öngól), Mucsi (57. – 11-esből), Németh M. (69., 78.).

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Vereség az ETO parkban a Ferencváros ellen

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

Kiütéssel nyert a Gyula, botlott a Tatabánya – NB III-as eredmények

A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely

Gólzáporos debreceni győzelem Pakson

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Varga Barnabás megállíthatatlan, az AEK öt góllal nyert

Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK

YouTube csatorna

Archívum