Közösségi oldalak

Belföld

Markológépes mesével csaltak ki 400 ezer forintot egy idős békéscsabai férfitól

A bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére társtettesként elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt egy 56 éves érdi és egy 54 éves kecskeméti nővel – mindketten büntetett előéletűek – szemben, akik kicsalták egy 77 éves idős békéscsabai férfi pénzét. A járási ügyészég indítványt tett arra is, hogy a bíróság a sértett által bejelentett polgári jogi igényt érdemben bírálja el és kötelezze a terhelteket az okozott kár megtérítésére.

A vádirati tényállás szerint az idős sértett az egyik internetes társkereső oldalon 2025 októberében ismerkedett meg az idősebbik nővel, aki álnevet használt. Telefonon történt beszélgetéseik során a sértett felajánlotta a nőnek, hogy látogassa meg Békéscsabán. A terhelt nő társával, akit keresztlányaként mutatott be, 2025. október 14-én érkezett meg a sértetthez és még aznap együtt elmentek egy bevásárlóközpontba, ahol a sértett megtévesztése érdekében a fiatalabbik nő folyamatosan telefonált, és valótlanul azt állította a sértettnek, hogy egy markológép vámkezelésével kapcsolatos probléma miatt telefonál, mert nincs elég pénze.

A másik nő megkérte a sértettet, hogy adjon kölcsön, mert ha nem fizetnek, akkor leveszik a munkagépet a kamionról, de ígéretet tett arra, hogy a pénzt két napon belül visszafizetik, azonban a terheltek szándéka erre nem terjedt ki, céljuk a megtévesztett sértettől pénz megszerzése volt. A sértett ezt követően egy automatából 400.000.-Ft-ot vett fel, amit a táskájába tett, azonban az idősebbik nő azt onnan kivette, és átadta a társának, amit a sértett nem ellenzett, mivel bízott abban, hogy a kölcsön adott összeget visszakapja. A sértettet szándékegységben, azonos akaratelhatározással megtévesztő terheltek az éjszakát az idős férfinál töltötték, majd másnap távoztak. Az okozott kár jelenleg is megtérítetlenül fennáll – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

A Puskás Akadémia otthonában győzte le a Paksot

A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján. Az ötödik percben

Továbbra is veretlen a Soroksár és a Gyirmót – NB II-es eredmények

A Soroksár és a Gyirmót is megőrizte veretlenségét, és négy forduló után egyaránt tíz ponttal áll a labdarúgó Merkantil Bank

Hetet rúgott a Dorog, ötöt a Szeged – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek hétvégén az NB III-ban, ahol mind a négy csoportban akadtak figyelemre méltó eredmények. A negyedik fordulóban ezúttal

Egy pontot szerzett a Győr Debrecenben

A bajnok Győr 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. Nem túl élénk

YouTube csatorna

Archívum