Közösségi oldalak

Sport

Megyei párharcok a Magyar Kupában

A Magyar Labdarúgó Szövetségben csütörtökön délelőtt kisorsolták a 2026-2027-es évi MOL Magyar Kupa első körének párosítását. A sorozatot a korábbi évek gyakorlatához igazodva bonyolítják le. Az országos főtáblára a Piller Sándor-Megyei Kupából vezet az ott legjobb négy közé jutó viharsarki együttesek útja, amióta a szervezet 172 együttes számára teremtette meg a részvétel lehetőségét. Az előző évi NB-s bajnokságokban szereplő Békéscsaba 1912 Előre és Gyulai Termál FC alanyi jogon kezdheti meg a csatározásokat.

Az első két körben az NB III-as, illetve a megyékből felkerülő jogosultakat az MLSZ a földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 darab sorsolási csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat). A csoportokon belül nincs kiemelés, bárki játszhat bárkivel, de az alacsonyabb osztályú együttes a pályaválasztó. Mire az I. és II. osztályú klubok is csatlakoznak a sorozathoz, addigra 64-re fogyatkozik a versenyben lévő együttesek száma.

Az idei kiírásra 171 csapat nevezett, egy éppen a dél-keleti szekcióból lépett vissza, emiatt ott erőnyerő is akad. Ami pedig a szűkebb pátriánkat illeti, két párharcot is vármegyén belüli együttesek döntenek el, hiszen a Mezőmegyer az Előrét, a Dévaványa pedig a Gyulát kapta ellenfélként. A Jamina is NB III.-as riválist kapott, méghozzá a bajnok Monort, míg a Kondorosnak a fővárosba, az Ikarus BSE otthonába kell utaznia a továbbjutás kiharcolásáért. Újdonságot jelent, hogy kihúzták a második kör sorsolási számait, így azt is előre lehet tudni, hogy az első fordulót sikerrel vevők számára melyik csapat jön szembe a folytatásban.

Íme a Magyar Kupa 1. fordulója párosítása:

1. Dunavarsányi TE–Sándorfalvi SKE
2. Makó FC–FC Dabas
3. Pilis LK–BKV Előre
4. Mezőmegyer SE–Békéscsaba 1912 Előre
5. Kalocsa FC–Felsőpakony KSE
6. Tiszaföldvári SE–Erzsébeti SMTK
7. Ceglédi VSE–Gödöllői SK
8. Dévaványai SE–Gyulai Termál FC
9. Ikarus VSE–Kondorosi TE
10. Jászalsószentgyörgy KSE–Pénzügyőr SE
11. Kiskundorozsma KSK–Jánoshalmi SE
12. Flotta 2001 SE–Szegedi VSE
13. Lajosmizsei VLC–Harta SE
14. Hódmezővásárhelyi FC–Szolnoki MÁV FC
15. Szabadkikötő SE–Szajol KLK
16. Jamina SE–Monor SE
17. Törökszentmiklós FC–Dunaharaszti MTK
18. Erőnyerő: Algyői SK.

A 2. forduló sorsolási számai: 10–13. mérkőzés, 1–14, 11–12., 8–3., 7–15., 16–4., 18–6., 5–2., 17–9.

Forrás: bmsextra.hu

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum