Közösségi oldalak

Külföld

Több mint 30 ezren vettek részt a XIV. Leó pápa vezette keresztúton a római Colosseumnál

XIV. Leó pápa (k) nagypénteki misét tart a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2026. április 3-án. Nagypéntek Jézus Krisztus kereszthalálának emléknapja. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

A hatóságok közlése szerint több mint 30 ezren vettek részt a római Colosseumnál a nagypéntek esti keresztúton, amelyen XIV. Leó pápa maga vitte a keresztet minden stáción.

Az egyházfő végigjárta a keresztutat, amely a Colosseum belsejéből indult, áthaladt az amfiteátrum előtti téren, és az amfiteátrummal szemközti Palatinus-dombnál ért véget. A Colosseum fényárban úszott, a via crucist követők tömege gyertyát tartott a kezében. Ez volt az első alkalom, hogy a pápa maga vitte a keresztet az összes stáción.

A korábbi egyházfők csak néhány állomáson vették kézbe a feszületet, XIV. Leó viszont végigjárta a több mint 1 órás keresztutat azzal a feszülettel, amely egykor II. János Pál pápa számára készült. Az egyházfő mellett egy-egy gyertyavivő haladt, valamint Baldo Reina bíboros, a pápa római helynöke. Jelen volt Roberto Gualtieri római főpolgármester.

A keresztút végén a pápa Szent Ferenc egyik imáját, majd áldását mondta el. Az idei évre esik Szent Ferenc halálának 800. évfordulója; műveiből vett idézetek hangzottak el a keresztút állomásain is. A hatóságok közlése szerint a Colosseumnál több mint 30 ezren követték a keresztutat, főként papok és nővérek, valamint turisták.

Rendkívüli volt a biztonsági készültség, hiszen a pápa a tömegen keresztül haladt végig. Az embereket több ellenőrzési ponton egyenként engedték át: elkobozták a vizespalackokat, a kulacsokat és a mobiltelefonok külső akkumulátorait is.

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

A kisrepülőgép-lopás súlyosabb bűn, mint az emberölés: ez az elkövető letartóztatásba került

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült

Letartóztatás helyett csak bűnügyi felügyelet alá helyezték a siófoki gyilkost

A letartóztatásra irányuló ügyészi indítványtól eltérően bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint halálos

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC

A Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 2026.08.30.-ai NB I-es mérkőzés képei. Fotó: Erdős Csaba   The post Puskás Akadémia –

 

YouTube csatorna

Archívum