Közösségi oldalak

Belföld

Őrizetbe vették a kábítószer-kereskedő békéscsabai és medgyesegyházi férfiakat

A gyanú szerint 33 kiló, kábítószert tartalmazó növényi őrleményt foglaltak le a békéscsabai rendőrök. Az anyag egy része még ömlesztett formában volt, más része már kiadagolva várt a fogyasztókra, amikor a hatóság megérkezett.

Hordókban, dobozokban, szatyorban állt a droggyanús növényi őrlemény egy medgyesegyházi tanyán. A rendőrök február 26-án 6 órakor jelentek meg ott és még két másik helyszínen. A Békéscsabai Rendőrkapitányság egyik, kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folyó nyomozása terjedt ki a megyeszékhelytől a dél-békési városig.

Egy békéscsabai férfi a gyanú szerint drogot terjesztett, és a gyorsteszt eredménye alapján fogyasztott is a bódító hatású szerből. Az anyagot egy medgyesegyházi férfitól vette, aki egy szintén medgyesegyházi cannabistermesztő ügyfele lehetett. A békéscsabai nyomozók a mezőkovácsházi, gyulai, sarkadi és békési kollégákkal együttműködve vizsgálták a hármas ténykedését, és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztályának egységeivel egy időben, kora reggel ütöttek rajtuk.

A medgyesegyházi termesztőnél hordókban, zsákokban állt a kábítószert tartalmazó növényi törmelék: részben ömlesztve, részben már kiporciózva 33 kilogramm várt a fogyasztókra. Minden bizonnyal voltak is, akik fizettek az anyagért, mert elfogásakor a rendőrök 2,377 millió forintot foglaltak le a férfitól. A nála tartott kutatáson közel kétezer doboz zárjegy nélküli cigarettát is találtak, ezért értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. A másik medgyesegyházi férfi autójának csomagtartójában, egy cigarettás dobozban volt droggyanús, fehér por. Az anyag és a kocsi is a lefoglalt bűnjelek közé került. A tőle vásárló békéscsabai férfinál elfogásakor a gyanú szerint növényi őrleményt találtak, a kábítószergyanús anyagot és az autóját is lefoglalták.

Ugyanezen a napon a rendőrök három, ehhez a gyanúsítotti körhöz köthető fogyasztót is előállítottak és kihallgattak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság őrizetbe vette a kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított békéscsabai és medgyesegyházi férfiakat – tájékoztatta portálunkat Vargáné Dr. Szombati Andrea r. őrnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban,

Mellkason szúrta egy apa a saját fiát Győrben, a férfi meghalt

A rendőrség közleménye szerint egy családi vita vezethetett ahhoz a bűncselekményhez, amelyben egy férfi mellkason szúrta a fiát egy konyhakéssel

Automata mérőbója figyeli a Velencei-tó állapotát

Automata mérőbóját telepített a Velencei-tóba a Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVIZIG): a vízminőségmérő bója folyamatosan figyeli

Kilencgólos meccs Bicskén, rangadót nyert a Komárom – NB III-as eredmények

A 9. fordulóban sem maradtunk emlékezetes mérkőzések nélkül az NB III négy csoportjában. Volt kilencgólos thriller, fölényes győzelem és több

Belfastban javíthat a Rossi-csapat a Nemzetek Ligájában

Az ukránoktól elszenvedett péntek esti vereség után hétfőn Belfastban az északírek vendégeként javíthat a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája másodosztályát

Azeri Nagydíj – Russell bakui rajt-cél győzelemmel faragott összetettbeli hátrányán

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15 pontot faragott az

YouTube csatorna

Archívum