Közösségi oldalak

Belföld

Őrült autós ámokfutót vertek bilincsbe Békéscsabán

Áthajtott a közlekedési lámpa tilos jelzésén egy férfi 2026. január 27-én 10 óra 30 perc körül Békéscsabán, a Jókai utca és Andrássy út kereszteződédében.

Tette ezt úgy, hogy a mellette lévő forgalmi sávban egy rendőrautó várakozott a szabad jelzésre. A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjelzéssel utána indultak, az autós a Petőfi utcában meg is állt a jelzésre. Az intézkedés kezdetben problémamentes volt, a rendőrnő közölte vele, hogy az elkövetett szabálysértésért pénzbírságot és büntetőpontokat fog kapni. A férfi ekkor annyit mondott, hogy „ezért nem szoktam megállni”, majd gázt adott és nagy sebességgel elhajtott a Bartók Béla út felé.

A rendőrnők az autós után indultak, a férfi többször szabálytalanul váltott sávot, átlépte a záróvonalat és helyenként közel 120 km/ órás sebességgel hajtott a belvárosban. Az Orosházi úton aztán megállásra kényszerült, mert mindegyik forgalmi sáv foglalt volt, a lámpa tilos jelzése miatt pedig álltak előtte. A szabályszegések sorozatát elkövető férfi még ekkor sem akart kiszállni az autójából, de a rendőr benyúlt a lehúzott ablakon, kinyitotta az ajtót és kitessékelte őt.

Még ekkor is ellenállt, sérelmezte az intézkedést, ezért megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra. Kihallgatásán azt mondta, hogy a munkájához szüksége van a jogosítványára, és azért nem akart a meglévők mellé újabb büntetőpontokat kapni, mert tudta, hogy kipontozódna. Ez valóban meg is történt azzal, hogy a rendőrautó mellett áthajtott a piroson. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azért, amit most tett, több szabálysértési eljárást, illetve közigazgatási eljárást is indítottak ellene, és eltiltották a járművezetéstől – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. százados a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Elveszítette veretlenségét a listavezető Soroksár

Az első helyen álló Soroksár SC 5-2-re kikapott hétfőn a BVSC-Zugló vendégeként a labdarúgó NB II kilencedik fordulójának zárómérkőzésén, így

YouTube csatorna

Archívum