Közösségi oldalak

Belföld

86 éves idős férfitól akart pénzt rabolni a 33 éves sarkadi mihaszna drogos

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 33 éves, sarkadi kábítószerfogyasztó férfi letartóztatását, aki egy 86 éves idős férfitól akarta megszerezni a pénzét.

A terhelt 2025. november 03-án, a délutáni órákban bement egy sarkadi lakóház udvarára, majd a kertben tartózkodó idős férfit felszólította, hogy adjon neki pénzt. A sértett közölte a terhelttel, hogy nincs pénze, nem tud neki ezért pénzt adni, mire a másik férfi – annak érdekében, hogy az értéktárgyait elvegye – bántalmazni kezdte a sértettet, őt többször megütötte, megrúgta. A terhelt az idős, 86 éves sértettet többször nagyobb erővel ököllel fejen és testszerte megütötte, miközben továbbra is pénzt követelt tőle, amikor pedig a sértett az ütések hatására a földre esett, a terhelt többször bele is rúgott. Az idős férfi ekkor azt mondta a terheltnek, hogy értesíti a rendőrséget, melynek hatására támadója – anélkül, hogy bármilyen értéktárgyat ténylegesen elvitt volna – távozott a helyszínről.

A terhelttel szemben a letartóztatás több különös oka is fennállt. A kényszerintézkedés kezdeményezésére a szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bizonyítás manipulálásának elkerülése érdekében került sor, de a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója – egyetértve az ügyészség indítványával – egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását
– tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

 

YouTube csatorna

Archívum