Közösségi oldalak

Sport

Újabb hazai vereségével már kiesőhelyen a Békéscsaba

Az Ajka elleni mérkőzés után újabb mérsékelt hazai produkcióban volt része a Kórház utcai közönségnek. Az Előre a Tiszakécskével szemben játszott teljesen alárendelt szerepet, így immár hét fordulóra nyúlik a nyeretlen sorozata. Újabb vereségével kieső helyre csúszott vissza a tabellán.

33. perc: Pataki tette középre a labdát, a nagy tömörülésben Ramos bújt ki a védője mögül, aki fejelt és labda a jobb kapufáról visszagurult, Szekér pedig egy lépésről a jobb alsó sarokba sodorta a labdát, 0–1.
50. perc:
 Szekér adott remek labdát Ramosnak, aki 16 méterről jobbal, a jobb alsó sarokba lőtt, 0–2.
88. perc:
 Bódi jobb oldali szögletnél az elalvó védők között Varga József fejelt közelről a csabai kapuba, 0–3.

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Tiszakécskei LC 0–3 (0–1)
Békéscsaba, 530 néző
Vezette: Takács Ákos (Szabó Dániel, Dobos Dávid).
Gólszerző: Szekér (33.), Ramos (50.), Varga J. (88.).
Sárga lap: Harsányi (8.), Kovács G. (43.), Szabó B. (55.), Zsolnai (62.), ill. Grünvald (82.).

Békéscsaba: Takács J. – Kuzma (Hodonicki, 46.), Csató M., Kovács G., Kotula (Miklós, 46.) – Szabó B., Zsolnai, Harsányi (Ésik, 46.), Balla – Borsos, Daru (Kóródi, 52.). Vezetőedző: Csató Sándor.

Tiszakécske: Prokop – Balázs B., Visinka, Varga J., Grünvald – Bódi (Burdika, 92.), Horváth E. (Géringer, 78.), Zámbó (Vukk, 78.), Szekér – Pataki B., Ramos (Takács T., 81.). Vezetőedző: Pintér Csaba.

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

YouTube csatorna

Archívum