Közösségi oldalak

Belföld

Lebukott szemétégetés és elásás közben Pilisen, a helyi roma önkormányzat elnöke

László Attila facebook oldalán ma reggel tette közzé az esettel kapcsolatos bejegyzését, amelyben így fogalmazott: “Rafael Oszkár méltatlan arra, hogy a továbbiakban képviselje a Pilisen élő roma nemzetiséget.”

László Attila polgármester és a pilisi városőrök, mezőőrök érték tetten Rafael Oszkárt a Pilisi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, miközben a 8-10 köbméternyi illegális szemét egy részének az elégetését, másik részének pedig az elásását végezte.

Az Erdő utcai ingatlan területén Pilis város hatósági osztálya tartott ellenőrzést, ez év augusztus 13-án, ahol nagymennyiségű, többek közt veszélyes hulladékot is tartalmazó kommunális és tetőbontásból származó hulladékot találtak. A szóban forgó ingatlan a Rafael család tulajdonát képezi, és a szomszédok egyöntetű elmondása szerint ők hordták oda a temérdek hulladékot. Sőt az egyik nem közvetlen szomszédos renitens lakó a helyszíni ellenőrzés során beismerte, hogy fizetett 1000 forintot ifj. Rafael Oszkárnak (szintén roma nemzetiségi képviselő) azért, hogy két zsák szemetet elszállítson tőle.

Az ügyben Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya indított eljárást. A szomszédok elmondása szerint, néhány héttel ezelőtt meg is jelenhettek a kormányhivatal részéről az ellenőrök, akik nagy valószínűséggel felszólították a tulajdonosokat az illegális hulladék elszállítására. Majd ezt követően a régi beidegződésnek megfelelően fogott hozzá a roma vezető és tettestársa az illegális hulladék jogsértő megsemmisítéséhez. Ezt az illegális tevékenységet, viszont a pilisi mezőőrök, városőrök és László Attila polgármester tettenérték.

Piscitelli szerződését nem hosszabbítja meg az Újpest

Távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-től Riccardo Piscitelli, mivel az olasz kapus kedden (ma) lejáró szerződését nem hosszabbította

Nagykanizsán kezdi az új idényt a Diósgyőr

Az újonc FC Nagykanizsa otthonában lép pályára az előző szezonban még élvonalbeli Diósgyőr a labdarúgó NB II következő idényének első

Russell diadalmaskodott Spielbergben

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap Spielbergben. A pole pozícióból rajtolt, 28 éves pilótának

Az MTVA lehet a befutó az NB I jogaiért, a klubok is megérezhetik a döntést

Az MLSZ közvetítési jogokra kiírt pályázatának eredménye nemcsak a televíziós piacot, hanem a hazai labdarúgóklubok gazdálkodását is jelentősen befolyásolhatja. Bár

YouTube csatorna

Archívum