Közösségi oldalak

Belföld

„Színes” droggal üzletelt, a szürke cella várja

Zöld növényi törmeléket, valamint fehér és barna színű kristályos anyagot is árult a gyanú szerint az a férfi, akit a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fogtak el Hajdú-Bihar megyében. A gyanú szerint nemcsak fogyasztókat szolgált ki, hanem olyanokat is, akik aztán továbbértékesítették a tőle beszerzett árut. Őrizetbe vétele mellett kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Közel 50 zacskó kristályos anyagot és növényi törmeléket foglaltak le a Békés megyei rendőrök annál a férfinál, akit 2025. szeptember 25-én fogtak el Komádiban. A kiporciózott adagok mellett közel 200 gramm ömlesztett, kábítószergyanús anyag is volt nála. A békéscsabai nyomozók a korábban elfogott terjesztők és fogyasztók vallomása után jutottak el a 41 éves férfihoz. A nyomozók március óta több olyan embert is gyanúsítottként hallgattak ki, aki kapcsoltban állhatott a most elfogott férfival. Egy, már eljárás alatt álló korábbi vevő azt mondta, kezdetben ritkábban, később egyre gyakrabban járt Komádiba, hogy „piros” kristályt vegyen tőle, a helyzet odáig fajult, hogy már nem tudott szer nélkül élni, teljesen függővé vált – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Puskás Akadémia otthonában győzte le a Paksot

A Puskás Akadémia házigazdaként 3-2-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó NB I negyedik fordulójának vasárnapi játéknapján. Az ötödik percben

Továbbra is veretlen a Soroksár és a Gyirmót – NB II-es eredmények

A Soroksár és a Gyirmót is megőrizte veretlenségét, és négy forduló után egyaránt tíz ponttal áll a labdarúgó Merkantil Bank

Hetet rúgott a Dorog, ötöt a Szeged – NB III-as eredmények

Teljes fordulót rendeztek hétvégén az NB III-ban, ahol mind a négy csoportban akadtak figyelemre méltó eredmények. A negyedik fordulóban ezúttal

Egy pontot szerzett a Győr Debrecenben

A bajnok Győr 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójában. Nem túl élénk

YouTube csatorna

Archívum