Közösségi oldalak

Belföld

Lakat alatt az orosházi orosházi férfi, aki útonálló módon rabolt ki egy nőt

Rablás bűntette miatt kezdeményezte az Orosházi Járási Ügyészség egy 27 éves büntetlen előéletű orosházi férfi letartóztatását, aki még 2024 decemberében az utcán, útonálló módon rabolt ki egy orosházi nőt.

A férfi 2024. december 18-án, a hajnali órákban Orosházán, a Kossuth téren odalépett egy helyi nőhöz, amint az éppen a gépkocsijába készült beszállni; hátulról megütötte, majd dulakodni kezdtek, amelynek során a támadó több alkalommal ismét megütötte a sértettet, aki ennek következtében a földre esett. Ezt kihasználva a férfi kivette a gépkocsi hátsó üléséről a sértett kézi táskáját, amelyben ekkor több mint 1.800.000.-Ft készpénz volt. A sértett ezzel egy időben felkelt a földről és megpróbálta a táskáját visszaszerezni, erre a terhelt megütötte, melytől a sértett ismét a földre esett, a férfi pedig a táskával elszaladt.

A terhelt terhére a letartóztatás több különös feltétele is megállapítható volt: megalapozottan tartani lehetetett a szökésétől, elrejtőzésétől, de attól is, hogy a még ki nem hallgatott tanúk jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével vagy a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné. A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója, egyetértve a járási ügyészség indítványával, 1 hónapra elrendelte a férfi letartóztatását – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum