Közösségi oldalak

Belföld

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a 40 éves vésztői sittes

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 40 éves büntetett előéletű vésztői férfival szemben, aki megpróbálta elütni egyik haragosát.

A terhelt és a sértett férfi között a vádbeli időpontban nézeteltérésekkel járó, feszült viszony alakult ki, mivel a terhelt korábbi élettársa a sértett párja lett. A terhelt 2024. május 21-én, a délutáni órákban a tulajdonát képező személygépkocsit vezetve közlekedett Vésztő lakott területén, a Wesselényi utcán Szeghalom felől a Kossuth utca irányába. Ezzel egy időben a Wesselényi utcában, az úttesten tartózkodott a sértett.

Amikor őt a terhelt észrevette, a járművel megfordult és elindult visszafelé, Szeghalom irányába kb. 77 km/h sebességgel. Annak ellenére, hogy a terhelt látta, az általa igénybe vett forgalmi sávban, az úttest jobb oldali szélétől 80 cm távolságban az úttesten tartózkodik a sértett, a jármű sebességét nem csökkentette és irányváltoztatás nélkül közeledett a sértett felé. Az úttesten álló sértett a felé nagyobb sebességgel közeledő gépkocsit észlelte, ezért az ütközés bekövetkezése előtti pillanatban, annak elkerülése érdekében a jármű nyomvonalából az útpadka irányába elugrott. A történteket követően a terhelt a járművel lassítás nélkül továbbhaladt. Az eset következtében személyi sérülés a sértett elugrása miatt nem történt, azonban annak reális veszélye fennállt.

A terhelt a cselekményével szándékosan megszegte a KRESZ 3.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Berndt András lett a Csákvár vezetőedzője

Berndt András lett a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője. A klub honlapjának beszámolója szerint  a 33 éves

Visszatér az OTP Bank Liga

A Magyar Labdarúgó Szövetség és az OTP Bank megállapodott arról, hogy a 2026/27-es idénytől az NB1 hivatalos neve ismét OTP

Magyar-kazah – A második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. A mezőnyfölény ellenére a

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

YouTube csatorna

Archívum