Közösségi oldalak

Belföld

Összetört szívek és összetört autók

Vita alakult ki egy házaspár otthonában 2025. augusztus 14-én, 19 óra körül Orosházán. A veszekedés során a nő beült az autójába és elhajtott otthonról a férfi pedig egy másik autóval utánament.

Az egyik földúton a férfi megelőzte az asszonyt és megállt előtte, de a nő a szántóföldre hajtva kikerülte őt. A közúti konfliktus egy közeli utcában tovább folytatódott, amikor a férfi balról a felesége kocsija mellé ment, majd oldalról nekiütközött a nő kocsijának. Az asszonynak ekkor fékeznie kellett, hogy ne ütközzön villanyoszlopnak. A nő ekkor megállt, a férfi pedig kiszállt a kocsiból és egy késsel kiszúrta a felesége autójának a gumiabroncsait. Ennek ellenére a nő tovább hajtott, majd egy szomszédos utcában a férj ismét mellé ért és megpróbálta leszorítani őt az útról, így ismét összeütköztek.

Az asszony végül egy ismerőse házához hajtott, ahová a férfi már nem követte. A történtekről a férj tett bejelentést a rendőrségre, mondván, hogy a felesége úgy indult el otthonról, hogy előtte alkoholt ivott. A rendőri intézkedés során a nőnél valóban pozitív lett az alkoholszondás mérés eredménye, de a férfinél is az lett. Kiderült, hogy mindketten ittak és ezek után vágtak bele az autós üldözésbe. A rendőrök elvették a vezetői engedélyüket és ittas járművezetés miatt büntetőfeljelentést tettek ellenük. Emellett a történtek miatt közúti veszélyeztetés gyanúja miatt eljárás indul.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum