Közösségi oldalak

Belföld

Videón, ahogy elkapják a rendőrök a két mihaszna gyulai kábítószer-kereskedőt

Nagy volt a választék egy, a gyanú szerint kábítószerrel kereskedő gyulai férfinál. Növényi törmeléket, fehér port, színes tablettákat tartott otthon, bútor mögött és fagyasztóban is rejtegetett ilyesmit. Ő és egyik ismerőse is őrizetbe került, a nyomozás adatai szerint a másik férfi is terjesztő volt.

A Gyulai Rendőrkapitányság 2025. július 7-én kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett két férfit. Mindketten gyulaiak, reggel a Városház utcában fogták el őket a fürdővárosi nyomozók és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Körös Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei. Az utcai intézkedés után a lakásukra mentek, mindkettőjüknél alapos kutatást végeztek és széles választékkal találták szembe magukat. Egyikük különböző méretű, súlyú csomagokba adagoltan szárított növényi törmeléket, fehér port és szürke, lila, zöld tablettákat tartott, rejtegetett. Az előszobafal mögött, kamrában és fagyasztóban is volt ilyesmi. Az ismerőse a gyanú szerint tőle szerezte be a tiltott bódítószereket, és terjesztette is azokat. Nála is találtak lefoglalni valót, kettejüktől összesen több mint egy kilogramm anyagot hoztak el.

A kábítószer gyanúját keltő anyagok mellett a rendőrök pénzt és telefont foglaltak le. A kábítószer-terjesztés elleni hatósági fellépés célja, hogy a tiltott, bódító hatású szerekkel kereskedők tevékenysége ellehetetlenüljön. A rendőrség lefoglalja tőlük azokat a dolgokat, amelyeket a bűncselekmények elkövetéséhez használtak, illetve a bűnös úton szerzett pénzt, vagyontárgyakat sem tarthatják meg – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Aki arra gyanakszik, hogy a környezetében kábítószereket fogyasztanak, terjesztenek, a 112-es segélyhívón kérhet intézkedést, illetve a 06/80/555-111-es, szintén a nap 24 órájában ingyenesen hívható Telefontanú vonalon akár név nélkül adott információkkal is segítheti a rendőrség munkáját.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum