Közösségi oldalak

Hírek

DK: A kormány indítsa újra a Dunai Vasmű termelését!

DK: A kormány indítsa újra a Dunai Vasmű termelését!

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese Mezei Zsolttal és Szabó Zsolttal, a DK dunaújvárosi alpolgármestereivel és országgyűlési képviselőjelöltjeivel tartott online sajtótájékoztatót a Dunai Vasmű bejárata előtt, ahol néhány évvel ezelőtt állandó volt a forgalom, mára viszont a kormánynak köszönhetően kihalt a vasmű, a kormány lényegében tönkretette a dunai vasgyártást.

Mezei Zsolt elmondta, hogy a probléma akkor kezdődött, amikor az orosz tulajdonban lévő gyár kölcsönt kért a kormánytól alapanyag vásárlásra, a kormány azonban nem adott pénzt, ezért leállt a termelés, és csődbe ment az orosz tulajdonos. A DK képviselőjelöltje szerint ekkor a kormánynak kellett volna komolyabban lépni, és akkor most nem állna teljes felszámolás alatt a gyár.

Szabó Zsolt szerint nemzetgazdasági érdek, hogy a dunai vasmű működjön, erre van lehetőség állami segítség mellett. Felidézte: 2013-ban azt mondta Varga Mihály miniszterként, hogy ha kell, az állam vételi ajánlatot tesz a dunai vasműre. “Ha ezt megtették volna, most nem lenne felszámolás és csoportos létszámleépítés. Mi azt szeretnénk, hogy minden dunaújvárosi, aki dolgozni akar, az dolgozni is tudjon. Ennek egyik fontos eleme az állami segítséggel újra beindított vasgyártás, a másik pedig egy átképzési program, hogy azok számára, akiknek a vasgyártásban már nem lesz lehetőségük dolgozni, legyen lehetőségük az uniós munkaerőpiacon megtalálni a boldogulásukat” – fogalmazott.

Arató Gergely hozzátette: a DK kiáll a munkavállalókért és Dunaújvárosért, ezért követeljük a kormánytól, hogy mentse meg a dunai vasművet, indítsa újra a termelést, és biztosítson megfelelő életpályát és lehetőséget a Dunai Vasmű dolgozóinak.

MTI

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum