Közösségi oldalak

Sport

Kettős győzelemmel nyitott a Csabai alakulat

A nagy öregek közül Mucsi Zsolt (szemben) öt gólt vállalt a két bajnoki mérkőzésen a vasárnapi békéscsabai Árpád fürdőben rendezett fordulóban – Fotó: Such Tamás

Az OB II-es vízilabda-bajnokságban a hétvégén megkezdődött a rájátszás. Az alapszakaszban elért eredmények után a Békésút-Békéscsaba együttese az 5. csoportba nyert besorolást. Az első fordulónak a békéscsabai Árpád fürdő adott otthon, ahol négy derbire került sor. A helyiek kitettek magukért, két remek győzelemmel zárták a rájátszás első napját. Ma az öregek vették hátára a csapatot: az Ajtai Miklós, Mucsi Zsolt, Zsilák László trió 21 gólt jegyzett a két meccsen a 28-ból.

Békésút-Békéscsaba–Erzsébeti SMTK Budapest 16–7 (4–3, 4–1, 5–2 3–1)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–28. helyért, 5. csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Orosz László. Békéscsaba: Korcsok P. – Laczó P. 1, Szanyi 1, Mucsi 2, Zsilák 6 (1), Ajtai 4, Suhajda Z. Cs.: Krizsán (kapus), Budai, Bazsó, Szatmári L. 1, Szathmáry Zs. 1, Hajdu A., Pónya O. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. Az Erzsébeti SMTK legjobb dobói: Bodorovics 3, Mlatilik 2. Gól emberelőnyből: 6/3, ill. 10/4. Büntetők: 1/1, ill. 0/0. Az eredmény alakulása: 3–1, 3–3, 8–3, 10–5, 15–6.

A hazaiak eredményes védekezését bizonyítja, hogy míg a csabai alakulat 21 alkalommal célozta meg az ellenfél kapuját, a fővárosiaknak ez mindössze tízszer sikerült. Az ESMTK négyszer emberelőnyből volt eredményes és háromszor akcióból, ugyanez a mutató a hazaiak a három emberelőnyös helyzetkihasználás mellett 12 gól akcióból.

Békésút-Békéscsaba–SMAFC 1860 Soproni Egyetem 12–9 (2–2, 3–3, 4–1, 3–3)

OB II-es vízilabda-mérkőzés, rájátszás a 21–28. helyért, 5. csoport, Békéscsaba. V.: Pásztor Antal, Orosz László. Békéscsaba: Krizsán – Laczó P., Szanyi, Mucsi 3, Zsilák 3, Ajtai 3 (3), Suhajda Z. 1. Cs.: Korcsok P. (kapus), Budai 1, Szalai, Szatmári L., Szathmáry Zs., Hajdu A., Pónya O. 1. Edző: Fodor Ádám, Ajtai Miklós. A Sopron legjobb dobói: Holpár 3, Mauczka 2. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/2. Büntetők: 3/3, ill. 2/1. Az eredmény alakulása: 2–0, 2–2, 3–2, 4–5, 7–5, 9–6, 9–8.

Ha a negyedek eredménysorát nézzük, úgy tűnhet, a harmadik nyolc perc döntötte el a találkozó sorsát. Ám ez csalóka, ugyanis meglehetősen fluktuált a találkozó, volt arra is példa, amikor a vendégek vezettek. Ám az igencsak megfiatalított csabai csapat az utolsó negyedben 9–8 után egy nagy rohammal bevette Sopron várát.

Ajtai Miklós: – Tény, ma mi öregek voltunk a húzóemberek a két találkozón, de igyekeztünk alkalmazkodni a fiatalok játékához is, miként ők is igyekeztek tanulni tőlünk. Az első mérkőzésen nagyon stabil győzelmet arattunk, a második már egy kicsit fogósabb volt, de azt előre tudtuk, hogy a Sopron erősebb csapat ebben a mezőnyben. Náluk is akadnak nagy öregek és sok fiatal. Talán az is belejátszott a győzelmünkbe, hogy a mi serdülőink és ifistáink fizikálisan jobbak voltak ellenfelüknél. Ez még akkor is igaz, ha nálunk egy-két fiatal a nagy drukk és rutintalanság miatt néha visszafogottabb volt. De hát ezért vagyunk a vízben mi öregek, hogy ezen átlendítsük őket. Végül is az egész csapat tudta, mit kell ma tenni, remekül védekeztünk, jók és eredményesek voltak a támadásaink is, ennek köszönhető a rájátszás eredményes nyitánya.

További eredmények: SMAFC 1860 Soproni Egyetem–MEAFC Budapest 22–3. Erzsébeti SMTK Budapest–MEAFC Budapest 17–10.

Az állás: 1. Békésút-Békéscsaba 6, 2. SMAFC 1860 Soproni Egyetem 3, 3. Erzsébeti SMTK Budapest 3, 4. MEAFC Budapest 0.

Jávor Péter

Kikapott a Puskás Akadémia a Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Kikapott az éllovas Puskás Akadémia az utolsó helyezett Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

Antonelli a mezőny végéről rajtolva nyerte a hazai futamát

A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája a 19. helyről rajtolva nyerte

YouTube csatorna

Archívum