Közösségi oldalak

Sport

Döntetlen a bajnoki főpróbán Körösladányban

Fotó: Erdős Norman

Nyolc nappal a tavaszi idény rajtja előtt semleges helyszínen, a körösladányi füves centerpályán tartotta bajnoki főpróbáját az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A Dél-keleti csoport élén álló Termál FC partnere az Észak-keleten ötödik Tiszafüredet olt, amely igazolta jó hírét. A meccs változatos körülmények között döntetlenre zárult.

A Termál FC korán hátrányba került egy figyelmetlenség eredményeként, ám azután többet birtokolta a labdát, irányította a játékot és a vezetést is átvette. Ebben az időszakban szép dolgokat produkáltak a fürdővárosi játékosok. Némileg ezért is volt váratlan a szünet utáni visszaesésük. Ekkor már egy más szerkezetben játszó Gyulát láthatott a publikum, ám felfogásbeli problémák is kiérződtek. A fürediek viszont egyenletes szintet hoztak, az akarásuk meghozta az egyenlítő gólt, az eredmény pedig innen már nem változott.

B.M.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Gyulai Termál FC–Tiszafüredi VSE 2–2 (2–1)
Körösladány, Vezette:
Gólszerző: Czirok, Szabó Zs. (11-esből), ill. Sós, Cseh.

Gyula: Kertész – Szabó Zs., Nagy S., Zelenyánszki, Krajcsó, Zabari, Katona, Trescsula, Czirok, Vörös, Csicsely. Játszott még: Füstös, Kukla, Malkócs, Kepenyes E., Szilágyi, Kepenyes Á., Ilyés, Zádori. Vezetőedző: Ekker Attila.

Tiszafüred: Lisztes – Aranyos, Nagy, Kovács D., Kiss, Sós, Mácsai, Karmacsi, Marques, Hulicsár, Trencsényi. Játszott még. Kőrösi, Cseh, Ludmány. Vezetőedző: Tóth Tibor.

Ekker Attila: – A klub és a vezetősége nevében is szeretném megköszönni Körösladánynak azt, hogy a kiválóan előkészített füves pályán, remek körülmények között tarthattuk meg a bajnoki főpróbánkat. Az első félidőben remekül reagálva fordítottunk, szünet után viszont nem azt kaptuk vissza, amit elvártunk volna, így azt teljesen megérdemelten nyerte az ellenfél.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum