Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Oláh László a csupaszív masszőr

Hetvennyolc éves korában elhunyt a Békéscsabai Előre korábbi masszőrje, Oláh László.

Laci bácsi pályafutása során rövid ideig dolgozott molnárként, elvégezte a mezőgazdasági technikumot, futballozott, majd a békéscsabai Kner Nyomda szállítási csoportvezetőjeként tevékenykedett. Egy időben a Kórház utcai Stadion közelében lakott, akkor került a Békéscsaba 1912 Előre kötelékébe, ahol megszakítással negyed századot töltött el gyúróként-masszőrként.

2000-ben stroke-ot kapott és a bal oldala lebénult. Sokan lemondtak róla, ő viszont még dolgozni akart és a Jamina SE csapatánál, majd Körösladányban, idén tavasszal pedig még a Füzesgyarmati SK-nál dolgozott.

Búcsúztatása és temetése 2024. november 22-én, pénteken 10 órától a kondorosi temetőben lesz.

Stabil háttérrel és megerősített kerettel a feljutásért harcolna a Tatabánya

Kialakult a Tatabánya 2026/2027-es szezonra készülő játékoskerete, a klub pedig egyértelmű célként a feljutást tűzte ki az új idényre. A

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

YouTube csatorna

Archívum