Közösségi oldalak

Hírek

Elhunyt Forgács Gábor színész

76 éves korában meghalt Forgács Gábor színész, humorista, szinkronszínész. A gyászhírt Forgács Gábor lánya, Győrfi-Forgács Beáta tette közzé a Facebook-oldalán. Azt írta, hogy édesapja hétfő reggel halt meg, és a temetéséről később intézkednek.

Forgács Gábornak nyolcéves korától a jódlizás volt a hobbija, ennek kapcsán kollégái beszélték rá, hogy induljon az 1972-es Ki mit tud?-on. A Magyar Televízió vetélkedőjében egy jódliszámmal tűnt fel. Ettől kezdve előadóművész lett, sorra jöttek a fellépések. Koós János hatására kezdte el humorral fűszerezni előadásait, akivel három évig dolgozott együtt. 1975–1977 között a Békés Megyei Jókai Színházban szerepelt, kezdetben segédszínészként. 1977–1993 között a Vidám Színpad, majd öt évig a Mikroszkóp Színpad tagja volt. Aztán ismét szabadúszóként szórakoztatott.

Elsősorban vígjátékokban lépett fel, a Magyar Televízióban és az RTL Klubon főként kabarékban és szórakoztató műsorokban látható. De a hangja hallható animációs rajzfilmekben, sorozatokban és filmekben is.

Basszusgitárosként tagja volt Magyarország első színészzenekarának, amelyben Bubik István és Sipos András dobolt, ifjabb Latabár Kálmán zongorázott és Mikó István gitározott – vicces egyvelegeket csináltak, amelyekkel felléptek a Népstadionban, a színészek és az újságírók évenkénti futballfesztiválján. Az eredeti felállást Kalmár Tibor hozta össze, mint a Dali-dili névre keresztelt cirkuszi színészzenekar: Bodrogi Gyula, Forgács Gábor, Mikó István, Latabár Kálmán és Koós János személyében. Sokáig lovagolt is.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum