Közösségi oldalak

Belföld

Verekedés Békéscsabán, eltiltott sofőr Körösladányban, baleset Békésszentandráson

Vitába keveredett egymással két fiatal 2024. október 31-én 22 óra 30 perc körül Békéscsabán, az egyik szórakozóhelyen. A veszekedést látva az alkalmazottak kiküldték őket a helyiségből, de ők kint is folytatták a vitát. A szóváltás dulakodássá fajult, ezt látva pedig közéjük lépett egy férfi, hogy szétválassza őket. Az egyik fiú azonban megütötte őt, amitől a férfi súlyos sérülést szenvedett. A Békéscsaba Rendőrkapitányág súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a verekedő ellen.

Egy személygépkocsit vezető férfit ellenőriztek a rendőrök 2024. november 1-jén 19 óra 15 perc körül Körösladányban, a Tüköry Lajos utcában. Az igazoltatás során kiderült, hogy a férfi nem ülhetett volna volán mögé, mert a rendőrség 2024. augusztusában 4 hónapra eltiltotta a járművezetéstől. A Szeghalmi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség gyanúja miatt indított eljárást ellene.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2024. november 1-jén 16 óra 15 perckor Békésszentandrás külterületén, ahol egy személygépkocsi letért az útról, árokba hajtott és az oldalára borulva állt meg. Az autóban utazók közül két fiatal fiú könnyebben, harmadik társuk pedig súlyosan megsérült. A helyszínelés során kiderült, az autó vezetője úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy nem volt vezetői engedélye. A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt eljárást indítottak ellene, a közúti baleset körülményeit pedig büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A Sarkadi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. november 2-án elfogtak egy férfit, akivel szemben a Gyulai Járásbíróság adott ki elfogatóparancsot kifosztás vétség gyanúja miatt. A férfit előállították a rendőrkapitányságra és őrizetbe vették – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum