Közösségi oldalak

Sport

Nagy csatában két pontot szerzett a BRSE

A legutóbbi idényben bronzérmes Békéscsaba hazai pályán nagy csatában 3-2-re legyőzte a továbbra is nyeretlen MÁV Előre csapatát a női röplabda Extraliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján.

Az első játszmában a hazaiak valósággal “átgázoltak” a székesfehérváriakon, a vendégek aztán a második szettben gyorsan tekintélyes, 11-4-es előnyt alakítottak ki, amiből a csabai felzárkózás ellenére néhány pontot meg is őriztek a végéig. A harmadik etapra ismét fordult a kocka, a Békéscsaba rendezte blokkvédekezését és játékosai ismét jól nyitottak, ez a kettő pedig elég volt, hogy az 5-0-s kezdés után végig vezetve ismét előnybe kerüljenek. A negyedik felvonás hozta a legnagyobb csatát, a viharsarkiak ugyanis hiába húztak el újfent öt ponttal, a hajrá előtt már a MÁV Előre vezetett és ki is egyenlített.

A rövidített játszma is fordulatos csatát hozott, aminek a végén – kicsit több mint kétórás mérkőzés után – a hazaiak örülhettek a győzelemnek. Az összecsapás legjobbjaként a Békéscsabából a szerb Nina Kocic, a vendégektől a horvát Josipa Markovic egyaránt 25 pontig jutott. A tavasszal negyedik székesfehérváriak első pontjukat szerezték a mostani idényben, nyerniük ugyanakkor továbbra sem sikerült.

Női Extraliga, alapszakasz:

MBH-Békéscsaba – MÁV Előre Foxconn 3-2 (11, -21, 20, -21, 12)

MTI

Kikapott a Puskás Akadémia a Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

Halálos motorbaleset történt Kisbucsánál

Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os főúton Kisbucsánál – közölte a

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Nyeretlen maradt az Újpest, de pontot rabolt a Ferencvárostól

Az Újpest 2–2-es döntetlent ért el az ősi rivális Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján.

Kikapott az éllovas Puskás Akadémia az utolsó helyezett Zalaegerszegtől

A hat kör után élen álló Puskás Akadémia 1–0-s vereséget szenvedett vasárnap az utolsó helyezett ZTE otthonában a labdarúgó NB

A 97. percben mentett pontot az Everton az MU ellen

Az Everton hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a Manchester Uniteddel az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vendégek ugyan

 

YouTube csatorna

Archívum