Közösségi oldalak

Hírek

2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést kapott az 51 éves szeghalmi férfi

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 1 év 3 hónap időtartamú, 2 évi próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre és a „B” kategóriába tartozó járművek vezetésétől 6 hónapi eltiltásra ítélt előkészítő ülésén a Szeghalmi Járásbíróság egy 51 éves büntetlen előéletű szeghalmi férfit, aki tolatva okozott halálos kimenetelű közlekedési balesetet. Az ítélet szerint az eljárás során felmerült, 260.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költséget is neki kellene megfizetnie. Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be.

A férfi 2022. december 15-én, a délelőtti órákban egy tejszállító és árusító belső berendezéssel ellátott tehergépkocsit vezetve közlekedett Kertészsziget lakott területén, a Dózsa utcán a Kossuth utca felől Bucsa irányába. A férfi az általa vezetett tehergépkocsival a Dózsa utcában az úttest menetiránya szerinti bal oldali széléhez húzódva – kereskedelmi tevékenység végzése céljából – megállt. Miután a kereskedelmi tevékenységet befejezte, a járművel a Kossuth utca irányába hátramenetben kezdett el haladni, azonban a hátramenetet nem kellő figyelemmel és körültekintéssel hajtotta végre, s emiatt elütötte az autó mögötti útszakaszon gyalogosan közlekedő idős nőt.

A baleset következtében a 67 éves sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy még aznap, a kórházba szállítást követően elhalálozott. A baleset során elszenvedett sérülések és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés van – tájékoztatta portálunkat Dr. B. Nagy Barbara főügyészségi ügyész, sajtószóvivő.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

YouTube csatorna

Archívum