Közösségi oldalak

Belföld

Hamupipőke-sztori rendőrségi módra

Hátrahagyta a fél pár cipőjét egy férfi, miután betört egy felújítás alatt álló házba Kétsopronyban. Csak az udvarig jutott, mert a ház ajtaját már nem tudta kinyitni, ugyanis sokat ivott. A sikertelen kísérlet után fél pár cipőben visszament a kocsmába, így amikor a rendőrök keresni kezdték a lábbeli tulajdonosát, többen is azonosították a mezítlábas betörőt.

Erősen ittas állapotban döntött úgy egy férfi augusztus 27-én késő este, hogy betör egy lakatlan házba Kétsopronyban. Átmászott a kerítésen, majd megpróbálta felfeszíteni a bejárati ajtót, de annyira részeg volt, hogy nem sikerült neki. Egy ideig próbálkozott, majd felhagyott a tervével. Azt azonban nem vette észre, hogy mikor kimászott a kerítésen, elhagyta a fél pár cipőjét. Egyik lábán zokniban újra a kocsmába indult, és ott töltötte az este hátralevő részét, a különös látvány azonban több vendégben is nyomot hagyott. Másnap reggel a ház tulajdonosa megtalálta a cipőt, és látta az ajtón a feszegetés nyomait is, ezért értesítette a rendőrséget.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentés után adatgyűjtésbe kezdtek, de a mesebeli üvegcipő helyett egy sportcipő tulajdonosát keresték. A település lakói közül többen felismerték a lábbelit, megnevezve a viselőjét, és az italozó vendégei közül mások is megerősítették, hogy a férfi fél pár cipőben múlatta az időt a szóban forgó estén. Amikor fehér ló helyett fehér autóval érkeztek hozzá a rendőrök, a 37 éves helyi férfi előadta a fél pár lábbeli párját, és nem tagadta tettét. Elmondta azonban, hogy ittassága miatt nem emlékszik semmire. A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum