Közösségi oldalak

Hírek

Hosszú Katinka: Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne

Rio háromszoros olimpiai bajnok úszója, Hosszú Katinka a közösségi oldalán osztott meg nyílt levelet, amelyben a Magyar Úszószövetséget, valamint elnökét, Wladár Sándort kritizálta élesen.

Hosszú a nyílt levelében először is kiállt az újságírók mellett, majd kritikába kezdett. Úszónk levelét tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„Nyílt levél a Magyar Úszósporthoz

Olvasva a magyar közvéleményt, nem értem, miért az újságírókat támadják, ők csak a munkájukat végezték, és kommunikálták a MÚSZ-elnök, a MÚSZ szövetségi kapitány és Milák Kristóf edzője szavait.

Nem volt még olyan MÚSZ-vezetés, amely ennyire károsította volna a legjobb versenyzője felkészülését.

Bob Bowman a MÚSZ-tól kapott információkból már az olimpia előtt hónapokkal tudta, hogy tanítványát a 200 méter pillangó utolsó 50 méterére kell készítse mind fizikálisan, de leginkább mentálisan. Párizsban Bowmannek csak annyit kellett Marchand-nak mondania: »Te edzettél a világon a legkeményebben, az utolsó 50-en utol fogod érni Milákot, aki alig edzett idén, Te érdemled meg az aranyat.«

Sajnos nem ez az első olimpiai érem, ami MÚSZ-vezetés miatt nem valósul meg, de reméljük, az utolsó.

Milák csak a jéghegy csúcsa, gondoljunk bele, ha a világcsúcstartó olimpiai címvédővel ezt csinálják, mi a jussa a többi versenyzőnek.

A MÚSZ-vezetés a teljes ellenkezőjét csinálta, mint ami a dolguk lett volna. A »munkát« ők nem végezték el, sőt hátráltatták.

Ilyen alattomos, gerinctelen viselkedés után az egyetlen tisztességes lépés a teljes vezérkar lemondása lenne.

Vissza kell vonulniuk a hadszíntérről. De ezúttal nemcsak egy előrehozott választással, amit megfélemlítést és zsarolást alkalmazva újra választással semmivé tesznek, hanem véglegesen. Már az én időmben a 80-as generáció és a MÚSZ-vezetés között is nézeteltérés volt, ez a következő generációnál csak hatványozódott. Nem szabadna engedni, hogy tovább károsítsák a Magyar Sportot”

– írta nyílt levelében Hosszú Katinka.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum