Közösségi oldalak

Hírek

Békésen, Békéscsabán és Pusztaföldváron várják a hivatásos szolgálat iránt érdeklődőket

Békés megyében is várja a rendőrség a jelentkezőket a hamarosan induló 10 hónapos rendőrjárőr képzésre. Azoknak is van ajánlatunk, akik nyomozók szeretnének lenni, hiszen technikumi bűnügyi képzés is indul, a végzettek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon szolgálhatnak.


Mindezekről bővebb tájékoztatást adnak a rendőrség toborzást végző szakemberei ezen a hétvégén, augusztus 4-én, vasárnap 10 és 14 óra között Békés-Dánfokon, a Családi Napon. A jövő héten, augusztus 6-án, kedden 11 és 13 óra között, valamint 9-én, pénteken 9 és 11 óra között Békéscsabán, a Csaba Centerben várják az érdeklődőket, majd 10-én, szombaton ismét egy rendezvényre látogatnak el, Pusztaföldváron, a falunapon 10 és 14 óra között lesznek megtalálhatók.

A személyes találkozások alkalmával a pályaválasztók, pályamódosítást tervezők választ kaphatnak a kérdéseikre, és a rendőrség munkatársai akár a jelentkezésben is segítenek. A képzésekről, álláslehetőségekről szóló tájékoztatók megtalálhatóak a rendőrség karrierportálján. Emellett a karrier@bekes.police.hu címére küldött levélben is lehet érdeklődni, jelentkezni.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum