Közösségi oldalak

Belföld

Ablakon mászott be Szeghalmon a rabló, majd gyilkossággal fenyegetőzött

A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2024. július 13-án hajnalban őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint 2 óra körül egy családi ház nyitott ablakán át bemászott a szobába és bántalmazta az ott élő idős embert. Ököllel többször megütötte és megfenyegette, hogy adjon neki pénzt, különben megöli. Az idős férfi odaadta a pénztárcáját, amiben több tízezer forint volt. Ezután támadója magához vett még néhány barkácseszközt, dohányt és két flakon öblítőt, majd elment. A bántalmazott férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök a bejelentés után alig két óra alatt elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki ellen rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Egy balatonfüredi férfi tett bejelentést a rendőrségre 2024. július 14-én arról, hogy nem sokkal korábban ellopták az édesapja autóját Békéscsabán. A feljelentő elmondta, hogy a kocsit az egyik ismerősének adta kölcsön, aki leparkolt vele az egyik békéscsabai dohánybolt előtt, majd ott hagyta járó motorral addig, amíg bement az üzletbe vásárolni. Mikor kijött már nem találta az autót, így értesítette őt a történtekről. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei az esti órákban megtalálták a gépkocsit és előállítottak egy férfit is, aki a gyanú szerint engedély nélkül használta az autót. A férfi ellen jármű önkéntes elvétele bűntett gyanúja miatt indult eljárás – tájékoztatta portálunkat Deményné Tűri Zsanett r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum