Közösségi oldalak

Hírek

MátriXakta: nincs szabadlábon, már nem üzletel

Országszerte vannak sértettjei annak a csalássorozatnak, amelyet a békéscsabai rendőrök vizsgáltak. A gyanúsított egy Tolna megyei férfi, akit már korábban elítélt a bíróság ilyen bűncselekményekért. Most börtönben van, de közben újra vádat emelhet ellene az ügyészség.

Rosszul állt anyagilag és így akart pénzhez jutni, állítása szerint ezért kezdett el különböző dolgokat hirdetni az interneten egy 25 éves Tolna megyei férfi. Mobiltelefont, hangszórót, kormánykonzolt kínált, a vételárat valamint a szállítási költséget előre kérte. Miután elutalták neki, nem küldött semmit, a pénzt nem utalta vissza, a vásárlók számára elérhetetlenné vált.

A kormányért egy békéscsabai és egy nagyvenyimi férfi jelentkezett be, egyiküknek 30 ezret, a másiknak majdnem 50 ezer forintot kellett fizetnie a tartozékért. Hangszórót hárman akartak venni tőle, a szentendrei, budapesti és kunszállási férfiak is pórul jártak, mert a pénzükért nem kaptak semmit. Egy szegedi nő és egy mosonmagyaróvári férfi pedig mobiltelefonért utaltak el több tízezer forintot, de a készüléket nem kapták meg.

A 25 éves férfi ennél több ilyen bűncselekményt is elkövetett, csak akkor egy másik számlaszámra kérte a pénzt. Azokért a csalásokért már elítélte a bíróság, börtönben van. A rendőrség tegnap a békéscsabai károsult bejelentése után indult nyomozás iratait is megküldte az ügyészségre, így a Tolna megyei fiatalember ellen újra vádat emelhetnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum