Közösségi oldalak

Hírek

Súlyos sérülés lett a következménye egy szabálytalanságnak Orosházán

Az ütközés körülményeinek vizsgálatát a rendőrség befejezte, és a büntetőeljárás iratait átadta az ügyészségnek. A vallomásokból kiszűrhetők a tanulságok.

A közúti közlekedés veszélyes üzem, másodpercek alatt történhetnek súlyos balesetek, tragédiák, pillanatnyi figyelmetlenség is ütközéshez vezethet. Ezt igazolja az a baleset is, amely 2023. október 18-án 16 óra 15 perc körül történt Orosházán, a Báthory utcában. Egy autós a Rákóczi úti kereszteződéshez érve egyenesen akart továbbhajtani a Szentesi út felé, de nem adott elsőbbséget egy motorosnak. Kihajtott elé, és a motoros már nem tudott megállni, nekiütközött a kocsinak, elesett, és súlyosan megsérült.

Az autós rögtön tudta, hogy ő okozta a balesetet, kihallgatásán úgy fogalmazott: egy pillanatra figyelmetlen volt, teljes mértékben elismeri a felelősségét, és amiben tud, segít a sérültnek. A motorral közlekedő férfi pedig azt hangsúlyozta: szerencséjének tartja, hogy éppen a baleset előtt szerzett be védőruhát, és viselte is. A csuklója eltört ugyan, de a ruha minden bizonnyal további sérülésektől óvta meg. Az Orosházi Rendőrkapitányság a közúti baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozás iratait továbbította az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ebben az esetben a baleset érintettjei ugyanazt mondták el, amire a rendőrség is nap mint nap különböző csatornákon igyekszik felhívni a közlekedők figyelmét. Elég egy pillanatnyi figyelmetlenség vagy akár egy jelentéktelennek tűnő szabálytalanság is ahhoz, hogy baleset történjen. A járművezetőknek vezetés közben minden másodpercben a forgalomra kell figyelniük, a motorosoknak pedig nem szabad elindulniuk bukósisak és védőruha nélkül!

…hogy mindenki hazaérjen!

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

Idegenbeli döntetlennel továbbjutott a Ferencváros

A tavasszal nyolcaddöntős Ferencváros továbbjutott a labdarúgó Európa-liga rájátszásába, a selejtező utolsó fordulójába, miután a harmadik kör csütörtöki visszavágóján 1-1-es

Kiesett az ETO FC a Konferencia-ligából

A magyar bajnok ETO FC 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a lett Riga FC-vel csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének

 

YouTube csatorna

Archívum