Közösségi oldalak

Külföld

Kreml: az orosz elnök nyitott a párbeszédre

Kreml: az orosz elnök nyitott a párbeszédre

Nyitott a párbeszédre az ukrajnai rendezés ügyében Vlagyimir Putyin orosz elnök, de fontosnak tartja az eredményességet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak nyilatkozva.

“Az elnök soha nem zárta ki a kapcsolatfelvételt, az elnök mindig a nyitottságát hangoztatta”

– mondta Peszkov, hozzátéve:

Putyin “mindig is a produktív kapcsolatfelvétel híve volt és marad”,

amely nem magáért a folyamatért, hanem az eredmény eléréséért történik meg.

Olaf Scholz német kancellárnak azzal a nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Putyinnal való tárgyalás lehetőségéről szólt, azt mondta, hogy “aligha mondható el, hogy a mérleg nyelve az orosz érdekek figyelembevétele felé billenne”.

A feszültség fokozása felé vezető újabb lépésnek nevezte, hogy Lengyelország egy harckocsizó zászlóaljat vezényelt a Fehéroroszországgal közös határára. Kifejezte meggyőződését, hogy Minszk mindent megtesz a biztonság fenntartása érdekében. Az orosz védelmi minisztérium hétfőn kiadott hadijelentése szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán négy ukrajnai frontszakaszon 11 rohamot vertek vissza, ennek során több mint hétszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg.

A tárca “provokációnak” nevezte, hogy hétfő reggel a minisztérium sajtóközpontja nevében az orosz erőknek a Dnyepertől keletre lévő területeken végrehajtott “átcsoportosításáról” értesítették a vezető orosz hírügynökségeket. A hírt, amely szerint a műveletet annak érdekében rendelték el, hogy erőket szabadítsanak fel a más irányokba végrehajtandó támadásokhoz, a TASZSZ és a RIA Novosztyi negyed órával a kiadást követően visszavonta.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. A donyecki térségben lévő Horlivkát kazettás lőszerrel támadták. A Kurszk megyei Popovo-Lezsacsi községnél egy civilt egy drónról ledobott robbanószerkezet megsebesített. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) donyecki parancsnoksága közölte, hogy elfogtak egy ukrán állampolgárt, aki arra készült, hogy a fűtési szezon kezdetén robbantásokat hajtson végre a régió létfontosságú létesítményeiben. A “Donyecki Népköztársaság” legfelsőbb bírósága hétfőn 30 évi szabadságvesztésre ítélte Oleh Zavaleckijt, az ukrán tengerészgyalogság volt szakaszparancsnokát, amiért tavaly márciusban Mariupolban négy civilt saját kezűleg, további kettőt pedig a társaival közösen agyonlőtt.

MTI

Súlyos vereséggel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc

Gólzápor és meglepetések a hétközi fordulóban – NB III-as eredmények

Hétközi fordulót rendeztek az NB III-ban, ahol a négy csoportban ezúttal is több érdekes eredmény született, miközben a Dél-Nyugati csoportban

Kizárták a Dunaújváros NB III -as csapatát!

A Magyar Labdarúgó Szövetség kizárta a Dunaújváros FC-t az NB III Dél-Nyugati csoportjából. Az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Dunaújváros

A kalapácsvető Halász Bence országos csúccsal aranyérmes

Halász Bence megszerezte a magyar atlétika 19. Európa-bajnoki címét: kedd este Birminghamben 84,25 méteres fantasztikus országos csúccsal megnyerte a férfi

 

YouTube csatorna

Archívum