Közösségi oldalak

Belföld

Hamar elfogták a 19 éves autófosztogatót Békéscsabán

Nyitva hagyott autókban kutatott egy férfi Békéscsabán. Az egyik kocsi tulajdonosa meglátta, és azonnal tárcsázta a segélyhívót. A rendőrök percek alatt odaértek, a közelben fogták el a fiatalembert.

Sorra nyitogatta a parkoló autókat egy fiatalember 2023. október 31-én hajnalban Békéscsabán, a Csányi utcában. Egy nő 3 óra 25 perckor tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a férje látta, amint a kocsijukban kutat valaki. Bezárták, de az egyik ajtó műszaki hiba miatt nem záródott be. A férje rászólt az idegenre, aki erre elszaladt. A rendőrök a hívás után azonnal indultak, és meg is találták az elmenekült fiatalembert, ugyanabban az utcában, egy kisteherautónál fogták el. Éppen becsukta az ajtaját, tehát már azt is átkutatta.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 19 éves férfi ellen eljárást indított, a nyomozók vizsgálják, hogy hány járműnél próbálkozott. A nő kocsijából és a kisteherautóból – mivel mindkettőnél megzavarták – nem vitt el semmit. Az utóbbi járműben, amit szintén nyitva hagytak, benzinmotoros fűkaszák, fűnyíró és szerszámok voltak – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

A történtek kapcsán a rendőrség kéri, hogy vegyék ki táskáikat, telefonjaikat, pénztárcáikat és egyéb értékeiket a parkoló autókból! Az ablakokat húzzák fel, az ajtókat zárják be, és ellenőrizzék, hogy a központi zár jól működik-e!

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum