Közösségi oldalak

Belföld

Balestnél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök

Békés külterületén, 2023. szeptember 1-jén 8 óra 30 perc körül egy személyautó vezetője meg akart fordulni az úton, de nem vette észre, hogy eközben a mögötte érkező autós már megkezdte az előzését és összeütköztek. Az első jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Kunágotán, a Rákóczi utcában 2023. szeptember 2-án éjfél után néhány perccel egy kisteherautó hátulról nekiütközött egy autóbusznak. Az autó utasa könnyű sérülést szenvedett, vezetőjénél pedig felmerült a gyanúja annak, hogy ittasan közlekedett.

Gyulán, a Dobozi út és a Madách utca kereszteződésében 2023. szeptember 3-án 10 óra 30 perc körül egy kerékpárral közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek. A mentők a biciklis férfit súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Kétegyháza külterületén 2023. szeptember 3-án 18 óra 45 perc körül egy személygépkocsi vezetője balra kanyarodás közben nem vette észre, hogy a mögötte érkező autó már megkezdte az előzését és összeütköztek. A balesetben egy ember súlyos, hárman pedig könnyebb sérülést szenvedtek.

Az elmúlt hétvégén három ittas járművezetéssel gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök. Először egy elektromos kerékpárral közlekedő férfival szemben intézkedtek, akit 2023. szeptember 1-jén 12 óra körül Körösladányban, a Nádasdy utcában ellenőriztek, majd másnap, szeptember 2-án 6 óra 30 perc körül Orosházán, a 47-es számú főúton egy személygépkocsit vezető férfinál merült fel az ittasság gyanúja. Ez utóbbi esetben, a sofőr anyagi káros közlekedési balesetet is okozott, mert érintőlegesen nekiütközött egy vele szemben közlekedő autósnak. A harmadik eset Békéscsabán a Trefort utcában történt 2023. szeptember 3-án 1 óra 45 perc körül, ahol egy tehergépkocsi-vezetőt állítottak le és szondáztattak meg. Mindhárom férfinél az ittasság gyanúját a további mérések is megerősítették, így rendőrök büntetőfeljelentést tettek ellenük – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum