Közösségi oldalak

Belföld

Rendőrségi hírek Békés megyéből

Két férfi került őrizetbe. Egyikük bűncselekmény gyanúja miatt, a másik férfi pedig azért, mert engedély nélkül vezetett.

Orosházán, 2023. augusztus 1-jén délelőtt egy férfi megfenyegetett egy utcai árust, a bevételt követelte tőle. Miután a nő nem adott neki pénzt, elmenekült. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei a rablás bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítható férfit rövid idő alatt azonosították. Kiderült, hogy történtek után Szegedre utazott, ahol az orosházi rendőrök jelzése alapján a Szegedi Rendőrkapitányság rendőrjárőrei elfogták. A 34 éves orosházi férfi őrizetben van.

A Szarvasi Rendőrkapitányság 2023. augusztus 2-án szabálysértési őrizetbe vett egy nagykőrösi férfit. Személygépkocsit vezetett úgy, hogy nincs, soha nem is volt jogosítványa. A rendőrök éjjel 2 óra körül Szarvason, a Kazinczy Ferenc utcában igazoltatták és három napon belül bíróság elé állíthatják – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum