Közösségi oldalak

Belföld

Baleset és garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök Sarkadon

Sarkadon, a Dobó utca és a Bihar utca kereszteződésében 2022. július 16-án 10 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfi nem adott elsőbbséget egy másik autónak, és összeütköztek. Utóbbi jármű vezetője és utasa is könnyebben megsérült.

Sarkadon, a Halász utcából 2022. július 16-án 18 óra 30 perc körül előállítottak a rendőrök három férfit és egy nőt, mert az utcán vitatkoztak és dulakodtak egymással. Valamennyien nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. A Sarkadi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt nyomozást rendelt el, és a rendőrök vizsgálják, hogy kinek milyen szerepe volt a konfliktusban – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum