Közösségi oldalak

Belföld

Tömegbaleset Berettyóújfalunál, ketten meghaltak

Tömegbaleset Berettyóújfalunál, ketten meghaltak

Ketten meghaltak és kilencen megsérültek – közülük nyolcan súlyosan – vasárnap hajnalban a 42-es főúton történt balesetben, amikor frontálisan összeütközött egy kisbusz és egy kisteherautó – közölte a rendőrség vasárnap reggel. Az érintett főutat teljesen lezárták, a körülmények egyelőre tisztázatlanok.

Később a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a mentőszolgálat közölte azt is, hogy a balesetben egy mezőgazdasági vontató, traktor szintén ütközött a két járművel.

A police.hu tájékoztatása szerint a baleset Földes és Berettyóújfalu között történt vasárnap reggel fél 5 körül. A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, a forgalmat Derecske és Hajdúszovát irányába terelik a rendőrök.

A baleset helyszínéről a mentők nyolc súlyos és egy könnyebb sérültet vittek el

– közölte Molnár József hajdú-bihari mentésvezető az MTI-vel. Két sérültet a debreceni Kenézy kórház traumatológiájára vittek, kettőt Karcagra, ötöt a berettyóújfalui kórházba.

Debrecenben két súlyos sérültet, egy gyereket és egy felnőttet látnak el. Mindketten fej- és koponyasérülést szenvedtek, a gyereknek ezenkívül combsérülései is vannak.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum