Közösségi oldalak

Külföld

Johnson visszautasítja a lemondását sürgető felszólításokat

Johnson visszautasítja a lemondását sürgető felszólításokat

Visszautasította Boris Johnson brit miniszterelnök a lemondását sürgető felszólításokat, annak ellenére, hogy szerdán saját kormányának több magas rangú tagja is távozásra kérte az elmúlt hetekben kirobbant és egyre terebélyesedő belpolitikai botránysorozat miatt.

Szerdán a kabinet tagjai egymás után keresték fel a kormányfőt Downing Street-i hivatalában, és egybehangzó, nem cáfolt médiaértesülések szerint megpróbálták elérni, hogy jelentse be lemondását. Közöttük volt általános meglepetésre Priti Patel belügyminiszter is, aki eddig Boris Johnson feltétlen támogatójaként és szoros szövetségeseként volt közismert.

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékeseinek szerda esti tájékoztatása szerint azonban Johnson azzal az érvvel utasította vissza a távozására szóló felszólításokat, hogy a jelenlegi feszült gazdasági helyzetben és az ukrajnai háború időszakában felelőtlenség lenne a részéről, ha lemondana.

MTI

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum