Közösségi oldalak

Belföld

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset Békésen, ittas járművezetés gyanúja Békéscsabán

Békésen, a Gyulai utcában 2022. július 2-án 13 óra 15 perc körül egy személygépkocsi letért az útról, kidöntött egy villanyoszlopot, majd árokba csúszott. A jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Békéscsabán, a Szabolcs utca és a Tolnai utca kereszteződésében 2022. július 2-án 10 óra körül összeütközött két személyautó. Senki nem sérült meg, de a balesetet okozó jármű vezetőjénél felmerült az ittasság gyanúja. A rendőrök a 49 éves békéscsabai férfit orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték, majd elvették a jogosítványát és büntetőfeljelentést tettek ellene – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum