Közösségi oldalak

Belföld

Úgy törte munkahelyén a járműveket egy piás férfi Szarvason, mint más a tojást

Ittasan, engedély nélkül vezetett, két targoncával elakadt, egyet felborított és összetört egy terepjárót is egy férfi Szarvason, a munkahelyén.

 

Mindezt nem munkaidőben tette, hanem este, a napi műszakja után a portás kérésére ment vissza a telephelyre. Bár miután hazaért, már ivott alkoholt, töményet és sört is fogyasztott, mégis igent mondott arra a kérésre, hogy néhány raklap vetőmagot rakjon be fedett helyre. Egy targoncával pakolgatta a zsákokat, majd egy kis pihenő után a cég területén kívül lévő raklapokat is elkezdte behordani, de elakadt a géppel.

A telephelyen volt egy terepjáró, benne volt a kulcs, azzal akarta kihúzni, de a kocsival árokba hajtott. Beleült egy másik targoncába, az autót azzal akarta kivenni az árokból, de nem sikerült neki, ráadásul ezzel a targoncával is elakadt. Ekkor egy harmadikkal megpróbálta megemelni az elsőként elakadt targoncát, de felborult az emelőgéppel, ami ki is gyulladt. A férfi a telephelyen fizikai munkát végzett, vezetői engedélye sem a gépekre, sem személygépkocsira nincs.

Ráadásul amikor mindez történt, ittas járművezetés miatt már folyamatban volt ellene egy büntetőeljárás. Azért, mert a munkaadója engedélye nélkül vezette a targoncákat és az autót, jármű önkényes elvétele bűntett miatt is eljárás indult ellene. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2022. június 13-án továbbította az ügyészségnek – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum