Közösségi oldalak

Sport

Megyei sikerek a taekwon-do magyar bajnokságon

A Magyar ITF Taekwon-do Szövetség a járványhelyzet miatt tavaly nem tudta megrendezni hagyományos Magyar Bajnokságát. Az idén gyermek, serdülő ifjúsági és felnőtt korosztályban Taekwondo Magyar Bajnokságnak adott otthont szombaton a makói Erdei János Városi Sportcsarnok.

A házigazda Makó Budo Klub rutinos rendezőnek számít, az pedig, hogy a színvonalas versenynek otthont adó sportcsarnokot Márton Imre VI.DAN, az ország egyik legtekintélyesebb aikido mestere vezeti, eleve biztosítékot jelentett a nívós rendezésre. Természetesen a klub ITF taekwon-do szakosztálya Gera József mester hatalmas munkát végzett azért, hogy harmadszorra is sikeres legyen a bajnokság, amelyen küzdelem, formagyakorlat és töréstechnika versenyszámokban hirdettek bajnokokat.

A makóiak munkáját sikeresen segítette a Club Dinamic Szeged és a battonyai Barátság SE is, ami egyben példamutató hozzáállást is jelent. Természetesen jelen volt Harmat László IX.DAN nagymester, a magyarországi taekwon-do megalapítója, a szövetség elnöke, aki a hivatalos megnyitójában megköszönte a Makó BUDO Klub szervező munkáját. A szövetség két elnökhelyettese és vezérkarának nagy része is eljött, köztük a területileg illetékes instruktor, Máté Zoltán VII.DAN is, aki meg lehetett elégedve mind a versenyzők harci szellemével, mind a verseny menetével.

A verseny egész nap folyt öt küzdőtéren, s a bírói kar szinte megállás nélkül dolgozott. A 32 klub 262 versenyzője között természetesen ott voltak a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői is. Az ITF taekwon-do nagyon erős a Viharsarokban, hiszen 8 klub található Békés megyében, s ebből hatan el is indultak a versenyen. Az eredményekkel is meg lehettek elégedve, hiszen összesen 7 arany, 8 ezüst és 20 bronzérmet szereztek a Békés megyei klubok versenyzői.

Versenyeredmények:

Küzdelem
felnőtt férfi
63kg 3.Simonka Rajmund (Dragon Taekwondo Kétegyháza)
+85 kg 2. Kakuszi Zoltán (Dragon Taekwondo Kétegyháza)
• Ifjúsági fiú
50 kg. 2.Gyenge Zsombor (Békéscsabai JALTE)
-75 kg: 1.Bessenyei Domos (Szarvasi Taekwon-do Klub) Edző: Bessenyei Ferenc, Tóth István
3. Ecsédi Zsolt (Barátság SE Battonya)
+75 kg 2. Kakuszi Roland (Dragon Taekwondo Kétegyháza)
Ifjúsági lány –
45 kg: 2. Cseresznyés Lea a Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub
50 kg 3. Berki Viktória (Barátság SE Battonya)
60 kg: 3. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub) • Ifjúsági lány
-65 kg:3. Szebeni Zsófia (Szarvasi Taekwon-do Klub)

• serdülő fiúk -36 kg: 3. Tusjak Milán (Szarvasi Taekwon-do Klub) •
48 kg 2. Kiss Félix (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza)
-54 kg:
2. Kovács Zétény (Szarvasi Taekwon-do Klub)
3. Castillo-Tamás Joaquin (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
60 kg.
1.Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)Edző: Rádai Imre, Rádai Roland
3. Mezei Tamás (Barátság SE Battonya)
3. Szabó Márk (Barátság SE Battonya)

Serdülő lány
32 kg 1.Tóth Lia Kinga (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza) Edző: Rusz István
50 kg
1. Farkas Csenge (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub) edző: Tamás József
2.Kaposi Zorka (Dragon Taekwondo Kétegyháza)
, +50 kg 3. Lakatos Fruzsina (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza)
Gyermek fiú –
33 kg
3. Uhljár Károly (Békéscsabai JALTE)
3. Málik Csaba (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
Erőtörés
Felnőtt férfi 3. Rádai Imre (Barátság SE Battonya)
Ifjúsági lány 1. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub) edző: Süli Ferenc, Tamás József
Speciál töréstechnika
Felnőtt férfi speciális technikai törés: 1. Priskin Ferenc (edző: Tamás József, Priskin Ferenc)
Ifjúsági fiú: 2. Bessenyei Domos (Szarvasi Taekwon-do Klub)

Ifjúsági tradicionális küzdelem :
3. Árvai Fruzsina és Nagy Viola Mária (Dragon Taekwondo Kétegyháza)
Formagyakorlat:
felnőtt 4-1 gup 3. Bonyhádi Péter (Spárta TKD SE, Medgyesegyháza)
Ifjúsági fiú 9-5 Gup 3. Ecsédi Zsolt (Barátság SE Battonya)
Ifjúsági lány
I. Dan formagyakorlat: 1. Barta Dorina (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub) edző: Süli Ferenc, Tamás József
9-5. gup formagyakorlat: 3. Bihari Iringó (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)
3.Árvai Fruzsina (Dragon Taekwondo Kétegyháza
Serdülő lány 6-4 gup 3. Kurunczi Noémi (Barátság SE Battonya)
Serdülő lány 3-1 Gup
2. Marosin Bella (Barátság SE Battonya)
3. Farkas Csenge (Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub)

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum