Közösségi oldalak

Belföld

Balesetnél helyszíneltek Eleken, két piás sofőrnek ugrott a jogsi

Eleken, a Kossuth utcán 2022. február 7-én 16 óra 30 perc körül egy személygépkocsi lesodródott az útról, fának ütközött, majd nekicsapódott egy parkoló autónak. A kocsi vezetője, aki a gyanú szerint ittas volt, könnyű sérülést szenvedett.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2022. február 7-én Békés megyében. Tótkomlóson, a Széchenyi utcából 3 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő férfit, majd 13 óra 30 perc körül Békéscsaba külterületéről egy tehergépkocsi-vezetőt állítottak elő. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott mielőtt elindult, ezt több légalkoholmérés is igazolta. A rendőrjárőrök a két férfi ellen büntetőfeljelentést tettek és elvették a jogosítványukat – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum