Közösségi oldalak

Hírek

Kárt okozott, elhajtott, de a rendőrök előállították

Kocsijával nekitolatott egy férfi egy parkoló autónak Szeghalmon. Ahelyett, hogy a károsulttal megpróbálta volna felvenni a kapcsolatot, elhajtott, a rendőrök azonban azonosították.

Valaki nekiment a parkoló autójának, erről tett bejelentést egy férfi 2021. december 30-án, reggel Szeghalmon. A kocsi a Fáy András utcában, egy társasház előtt állt. A bejelentés után a rendőrök minden információt igyekeztek összegyűjteni, ami kapcsolatba hozható a történtekkel. Kiderítették, hogy előző este 22 óra 15 perc körül történhetett a baleset, egy tolató autó ment neki a kocsinak, így keletkezett a több mint 200 ezer forintos kár.

A sérült autón nem volt semmilyen üzenet, a károkozó nem adta meg az adatait, telefonszámát, hogy a károsult felvehesse vele a kapcsolatot és rendezzék az ügyet. Miután a közlekedési rendőrök megtudták, hogy a baleset okozója milyen márkájú autóval volt, sorra ellenőrizték a szóba jöhető járműveket. A munka négy nap elteltével eredményre vezetett, 2022. január 3-án megtalálták a kocsit és a vezetőjét is. A Szeghalmi Rendőrkapitányság a férfi ellen eljárást indított – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum