Közösségi oldalak

Hírek

Jobbik: végül Orbánéknál kötöttek ki a papírzacskós pénzek?

Mint azt az Alfahír megírta, a Nemzeti Védelmi Szolgálat által készített lehallgatási anyagokban Schadl György, a Magyar Végrehajtói Kamara elnöke többször is “gazdájának” nevezett egy olyan titokzatos személyt, akivel külföldön találkozgatott.

A Jobbik szerint a Fidesz láthatóan szívesen lerázná magáról a botrányt azzal, hogy belebukott a szervezett bűnözés egyik miniszterhelyettesi rangú katonája, „csakhogy itt van ez a Schadl nevű végrehajtófőnök”, meg az ő lehallgatási jegyzőkönyve, amiből világosan kiderül, hogy működik a nemzeti együttműködés.

„Gazdám” – így nevezte azt a titokzatos embert, akivel időnként külföldön találkozott. Már maga a kifejezés is hűen demonstrálja azt a reneszánszát élő feudalizmust, amit Orbánék a nyakunkba raktak, már ez is többet mond minden szónál – fogalmaztak.

A jobboldali ellenzéki párt pénteki közleményében azt írta, sokan arról beszélnek, hogy a titokzatos gazda nem más, mint a jól ismert, állítólag külföldön élő miniszterelnöki tanácsadó, kijáróember, Habony Árpád, de azon sem lepődnének meg, ha kiderülne, hogy végül tényleg Orbánéknál kötöttek ki a papírzacskós pénzek.

„Igaz vagy sem, mindenesetre egy ország várja, hogy a korrupciós botrány felelősei bujkálás helyett végre kiálljanak a fényre. Varga Juditnak, de legfőképpen Orbán Viktornak is éppen itt lenne már az ideje megszólalni!”

– írták.

A néppárti Jobbik követeli a szegényeket érintő végrehajtások felfüggesztését, a végrehajtói rendszer teljes átvilágítását, és a végrehajtói túlkapások megszüntetését – valamint a botrány minden bűnrészesének haladéktalan felelősségre vonását.

Alfahír.hu

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

 

YouTube csatorna

Archívum