Közösségi oldalak

Belföld

Egy hét alatt 29 piás járművezetővel szemben intézkedtek Békés megyében

Békés megyében egy hét alatt 29-szer intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés miatt. Volt, aki munkából hazafelé sörözött, egy másik férfi pedig éjfélig 5 liter sört és pálinkát ivott, majd másnap reggel 9 óra körül már autóba ült. Mindketten azt hitték, gond nélkül hazaérnek. Tévedtek.

Az év 49. hetében meghaladta a négyet az egy napra jutó, ittas járművezetés gyanúja miatt történt rendőri intézkedések átlaga Békés megyében. A rendőrök 7 nap alatt összesen 29 alkalommal állítottak le olyan járművezetőt, akinél a szonda alkoholfogyasztást jelzett, közülük 10-en gépi meghajtású járművet vezettek. Egy férfi Békéscsabán robbanómotoros kerékpárjával munkából tartott hazafelé, amikor igazoltatták. Közvetlenül előtte egy dohányboltban járt, és a cigaretta mellé két üveg sört is vett, amit azonnal, a trafik előtt meg is ivott. Nem érezte magát ittasnak, azt hitte, a kerékpárúton gond nélkül hazaér. Nem így történt, a rendőrök előállították, majd büntetőfeljelentést tettek ellene. Hasonlóképpen magyarázkodott egy autós Kétegyházán is. Őt 2021. december 8-án 9 óra előtt néhány perccel igazoltatták a rendőrök. Miután a légalkoholmérés eredménye pozitív lett, a férfi elmondta, hogy előző nap egészen éjfélig italozott. Körülbelül 5 liter sört és pálinkát ivott. Gyalog ment haza, de reggel már nem érezte az ital hatását, ezért úgy gondolta, nem lesz gond, ha visszamegy a kocsijáért. Rosszul döntött, mert a szervezetéből még nem ürült ki alkohol, így ellene is büntetőeljárás indult.

Emellett az elmúlt héten is több, ittas járművezetők ellen indult büntetőeljárás iratait továbbította a rendőrség az ügyészségre. Közöttük volt egy csabacsűdi férfinek az ügye is, amely azért indult, mert a 30 éves férfi 2021. november 14-én este Csabacsűdről Szarvasra ment autóval ittasan. Ebéd után ivott sört és pálinkát, aztán ennek ellenére volán mögé ült. Ráadásul azért sem tehette volna ezt, mert a gyanú szerint korábban bódult állapotban vezetett, emiatt is folyamatban van ellene egy eljárás. A Szarvasi Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás vizsgálati szakaszában egy hónapon belül elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, és az ügy iratait 2021. december 11-én továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum