Közösségi oldalak

Belföld

Négy baleset, két súlyos és hét könnyű sérült Békés megyében

Nem az útviszonyokhoz igazított sebesség, szabálytalan sávváltás és előzés, valamint figyelmetlenség miatt is történt baleset Békés megyében. A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat!

Békés megyében 2021. december 9-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsaba külterületén 7 óra 30 perc körül letért az útról és fának ütközött egy Csanádapáca felől Békéscsaba irányába tartó személygépkocsi. A baleset valószínűleg azért történt, mert az autó vezetője nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott. A nő, aki egyedül volt a kocsiban, könnyű sérülést szenvedett.

Békéscsabán, a Baross utcán 16 óra után néhány perccel egy személygépkocsi sávváltás közben összeütközött egy segédmotor-kerékpárossal. A motort vezető férfi súlyosan megsérült.

Szarvason, a Vágóhíd utca és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésében 16 óra 45 perc körül egy 10 éves kislány kiszalad egy kisteherautó elé, ami elütötte. A gyermek súlyosan megsérült.

A 47-es számú főúton, Csorvásnál 18 óra 15 perc körül egy kisbusz vezetője meg akart előzni egy traktort, de eközben nekiütközött a traktor hátsó kerekének. A kisbusz árokba hajtott, a vezetője és öt utasa könnyebben megsérült – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A történtek kapcsán a rendőrség ismételten kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek jobban és tartsák be a szabályokat! A járművezetők az útviszonyoknak, a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel hajtsanak, és csak akkor előzzenek, ha a manővert biztonságosan be is tudják fejezni! Sávváltáskor figyeljenek a mellettük haladókra, a mögöttük érkezőkre! Az elsőbbségadásra kötelező jelzéseket a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak is figyelniük kell. Ha kereszteződéshez érnek, nézzenek jól körül és inkább álljanak meg, mint hogy hirtelen kihajtsanak, vagy kilépjenek egy közeledő jármű elé.

…hogy mindenki hazaérjen!

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

Kisvárdai döntetlenjével megőrizte veretlenségét a Győr

A címvédő Győr 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, így

Kiütés Pápán és Sándorfalván – NB III-as eredmények

Az NB III 6. fordulójának szombati játéknapján ezúttal sem maradtak el a gólgazdag mérkőzések és a meglepetések. Az Észak-Keleti csoportban

Az Újpest legyőzte a helyzeteit kihagyó Vasast

Az Újpest a második félidőben hátrányba került, de fordított és 3–1-re legyőzte hazai pályán a számtalan ziccert kihagyó Vasast a

YouTube csatorna

Archívum