Közösségi oldalak

Hírek

Ivott és vezetett, most bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják!

Egy sört akart meginni ismerősével az egyik kocsmában Gyulán, de végül kettőt fogyasztott el, majd autóval akart hazáig menni egy helyi férfi. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Járművezetés ittas állapotban bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség egy 33 éves férfit. Munkából ment haza autójával, de előtte bement egy kocsmába, ahol összetalálkozott egyik ismerősével. Egy sört akart meginni, végül kettő lett belőle. Úgy döntött, hogy már nincs messze a lakásától, nem hagyja ott a járművet. A rendőrjárőrök 2021. október 22-én 20 óra 30 perc körül Gyulán, a Béke sugárúton állították le. A gyulai járművezetőnél alkoholfogyasztást jelzett a szonda, ezért a rendőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol a további légalkoholmérések is igazolták azt, hogy ittasan vezetett. Elvették a jogosítványát és büntetőfeljelentést tettek ellene. A Gyulai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait 2021. december 1-jén továbbította az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum