Közösségi oldalak

Belföld

Dévaványán találták meg a Mezőkovácsházáról ellopott autót

Békés megyében 2021. november 3-án személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről nem értesítették a rendőrséget.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság rendőrei 2021. november 3-án 13 óra 45 perc körül Dévaványáról előállítottak egy 28 éves férfit, mert a gyanú szerint órákkal korábban elvitt egy személygépkocsit. Az autó egy mezőkovácsházi családi ház előtt állt, lezáratlanul, a járműben hagyott indítókulccsal. A rendőrjárőrök a bejelentéstől számított rövid idő alatt Dévaványán, a Deák utcában megtalálták a személyautót. A nyomozók lefoglalták a járművet, a 28 éves dévaványai férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

YouTube csatorna

Archívum