Közösségi oldalak

Belföld

Személyi sérüléssel járó baleseteknél helyszíneltek és ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök

Békés megyében 2021. október 8-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

Békéscsabán, az Orosházi úton 9 óra körül egy kapubejáróból kitolató tehergépkocsi miatt egy helyi járatos busz vezetője azért, hogy elkerülje a balesetet balra kormányozott és intenzíven fékezett. A két jármű nem ütközött össze, de a manőver közben egy buszon utazó 74 éves nő elesett és könnyebben megsérült.

Három órával később Gyomaendrődön, a Fő út és az Apponyi utca kereszteződésében egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi ok miatt álló teherautónak. A balesetben mindkét jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Gyomaendrőd külterületén 17 óra körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő nő lehajtott az útról és elesett. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2021. október 8-án 7 óra 30 perc körül Körösladányban, a Garibaldi térnél. Egy tehergépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A budapesti férfit a rendőrök előállították, majd miután a Szeghalmi Rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum