Közösségi oldalak

Belföld

Baleset Békéscsabán, ittas járművezetés gyanúja Sarkadon és Orosházán

Békéscsabán, a Pozsonyi utca és a Tompa utca kereszteződésében 2021. szeptember 18-án 8 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget egy kerékpárosnak és összeütköztek. A biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A baleset okát és körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Két ittas járművezetéssel gyanúsítható férfival szemben intézkedtek a rendőrök 2021. szeptember 18-án Békés megyében. Sarkadon, a Hársfa utcából 12 óra körül egy autóval közlekedőt, majd 15 óra 15 perc körül Orosházáról, a Bajcsy-Zsilinszky utcából szintén egy személygépkocsi-vezetőt állítottak elő.

Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott mielőtt elindult. A rendőrjárőrök az orosházi férfi ellen büntetőfeljelentést tettek és elvették a vezetői engedélyét. A sarkadi férfi ellen is büntetőeljárás indult, illetve ellene szabálysértési feljelentést is tettek a rendőrök, mert nem volt nála a jogosítványa – tájékoztatta portálunkat Lipták András r. hadnagy a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum