Közösségi oldalak

Sport

Megvan a harmadik paralimpiai aranyérem! – Illés Fanni a 100 méteres mellúszás győztese!

Illés Fanni aranyérmet szerzett a 100 méteres mellúszás döntőjében a tokiói paralimpián.

Az S4-es kategória magyar indulója a nevezési idők és a papírforma alapján a szám legnagyobb esélyesének számított, ennek megfelelően már az előfutamból is a legjobb idővel, 1:44.68 perccel jutott tovább, írja az MTI.

Illés Fanni Fotó: Charly Triballeau / AFP

A döntőben így a négyes pályán versenyzett a 2019-es év világbajnoka, és bár 50 méternél még második volt, végül 1.44.41 perccel fölényesen győzött.

„A selejtezőben nagyon megleptek a kínaiak, az egyikük hat másodperccel úszott jobbat az egyéni csúcsánál” – értékelt Illés Fanni. A döntőben megpróbált olyan nyugodt maradni, amennyire csak lehet, és arra gondolni, hogy ez csak egy edzés vagy egy országos bajnokság. Előtte nem tudott pihenni, ezért mire délután visszajöttek az uszodába, úgy érezte magát, hogy összeesik, annyira fáradt.

„A döntőt addigra annyiszor leúsztam a fejemben, annyira felpörgettem magam mentálisan, hogy fizikailag fáradtam el benne. Aztán valahogy mégis összeállt. Az utolsó huszonöt méteren kinéztem jobbra és balra, és arra gondoltam, aki innen elveszíti, az meg is érdemli.”

A Vasas 29 éves úszója a magyar csapat hatodik érmét, a harmadik aranyát szerezte. Fél órával korábban az asztaliteniszező Pálos Péter lett paralimpiai bajnok Tokióban. Veres Amarilla csütörtökön nyert aranyat a kerekesszékes vívók párbajtőr-versenyében. Konkoly Zsófia 400 méteres gyorsúszásban lett ezüstérmes. Szintén ezüstérmet nyert a tőrözők A kategóriájában Osváth Richárd, Szvitacs Alexa pedig bronzérmet szerzett asztaliteniszben.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum