Közösségi oldalak

Gazdaság

A Jobbik bérlakásépítést, lakhatási támogatást és lakbértámogatást ígér a fiataloknak

A Jobbik azt ígéri, hogy egy kormányváltás után bérlakásépítéssel, lakhatási támogatással és lakbértámogatással segíti majd a fiatalokat

– mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, pénteki online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki országgyűlési képviselő az EFOTT-ról, a Jobbik sátrából jelentkezett be. Hangsúlyozta, azért vesznek részt a rendezvényen, hogy ezzel is jelezzék fiataloknak:

“nem kell abba a depresszióba szorulni, amit a Fidesz-KDNP csinál Magyarországon”, és nem kell kényszerből elhagyni az országot, mert van egy jobboldali ellenzéki párt, amelynek “piacképes ajánlata van arra, hogy megmentse a magyar jövőt”.

Elmondta: a Jobbik elsősorban a lakhatási gondok megoldásával segítene a fiataloknak. Azt ígérte: a Jobbik “szépen lassan” emelné az átlagos bérszínvonalat, és megfizethető bérlakást biztosítana mindenki számára, de azoknak is megkönnyítené a helyzetét, akik saját tulajdonba szeretnének költözni.

Z. Kárpát Dániel szerint, ha jövőre feláll egy “nemzeti egységkormány”, akkor a bérlakásépítési-, a lakhatási támogatási- és lakbértámogatási csomagot akár három nap alatt keresztül tudják vinni az Országgyűlésben.

Hangsúlyozta: a lakhatási káosz felszámolásának előfeltétele a kormányváltás, a kormányváltásnak pedig előfeltétele a sikeres előválasztás, ezért az EFOTT-on is minden fiatalt arra fog kérni, hogy vegyen részt az előválasztáson, támogassa a Jobbik, illetve az ellenzék jelöltjeit.

“Mi a magyar fiatalok számára olyan jövőképet szeretnénk felvázolni, ahol nem kisemmizett bankhitelesek lesznek, és nem alacsony bérért robotoló emberek a futószalag mellett, hanem olyanok, akik a szülőföldjükön tudnak boldogulni”

– fogalmazott a Jobbik országgyűlési képviselője.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Kispest és a Nyíregyháza sorozata is megszakadt a fővárosiak sikerével

A Kispest-Honvéd 1–0-ra győzött a Nyíregyháza Spartacus otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának szombati mérkőzésén. A sikerrel mindkét

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

YouTube csatorna

Archívum