Közösségi oldalak

Gazdaság

Működőképes a négynapos munkahét

Kísérleti jelleggel néhány munkahelyen bevezették a négynapos munkahetet Izlandon – számolt be a BBC. A hatóságok szerint a termelékenység a munkahelyeken nem változott, sőt a legtöbb cégnél még növekedett is.

 

A négynapos munkahét kipróbálását már több országban bevezették, mint például Spanyolországban és az új-zélandi Unilevernél.

Az eddigi kísérleti eredmények szerint az újítás „elsöprő siker”.

Korábban az Aucklandi Egyetem végzett kutatást, amelyben arra a következtetésre jutottak, hogy a négynapos munkahétnek köszönhetően a dolgozók akár húsz százalékkal is jobban teljesíthetnek. Sok országban már napirenden van a négynapos munkahét témája, köztük Spanyolországban és Új-Zélandon.

Japánban a Microsoft már ki is próbálta a rövidített munkahetet:

A minden pénteken bezárt irodák viszont nem romló mutatókat, hanem a termelékenység 40 százalékos növekedését eredményezték.

Magyarországon az eddigi tapasztalatok nem vetítettek előre jelentős és széleskörű változást. A járvány alatt ugyan éltek a vezetők a munkaidő csökkentésével, de ezt kizárólag átmeneti megoldásként alkalmazták, elkerülve a költségcsökkentést és a nagy létszámú elbocsátásokat.

Mentő- és tűzoltóautók vonultak egy forgalmas tatabányai üzlethez

Szirénázó járművek zavarták meg a hétfő reggeli nyugalmat Tatabányán, a Szent Borbála úton. Információink szerint hétfő kora reggel több mentő-

A mesterséges intelligencia nem csak a nagyvállalatok számára lehet hasznos

A mesterséges intelligencia üzleti alkalmazása sokáig elsősorban nagyvállalati fejlesztésekhez és jelentős technológiai beruházásokhoz kapcsolódott. Ma azonban az AI alkalmazása már

Aláírásgyűjtés indult Hévízen a gyógytó önkormányzati tulajdonrészének visszaszerzéséért

Több százan gyűltek össze vasárnap este Hévízen, a városi sportcsarnokban, ahol az önkormányzat kezdeményezésére aláírásgyűjtést indítottak, hogy a város ismét

Lukács góljával nyert a Puskás Akadémia Győrben

A Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával 1–0-ra győzött a címvédő ETO FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának

Húsz perc futball és döntetlen Kispesten

A sereghajtó Kispest-Honvéd 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnapi fővárosi rangadóján.

Szoboszlai nélkül rangadót vesztett a Liverpool

A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben

YouTube csatorna

Archívum